Felfalja a társadalmakat összetartó kötelékeket, hogy a politikusok gyáva, erkölcstelen és elvtelen döntéseket hoznak – írja Thomas Friedman, a New York Times Pulitzer-díjas elemzője, és mindjárt hoz három példát is:
A Republikánus Párton belül felütötte a fejét az újnácizmus, a haladó baloldal a Hamász mellett áll ki a világban, Izraelben nyomulnak a radikális zsidó telepesek, ám nyoma nincs annak, hogy az érintett erők szembeszállnának bármelyik irányzattal.
Pedig az amerikai kormánypárt szélsőségesei fehér országot akarnak, ahonnan, amennyire csak lehet, száműznék a sokszínűséget. A ciszjordániai szélsőséges telepesek, ha tehetnék, megszabadulnának az összes palesztintól. A Hamász dzsihadistái iszlám államot akarnak, de ők meg az izraeli zsidókat paterolnák ki.
Bármennyire is fura, de a három esetben van közös vonás. Az egyik, hogy ezen eszmék hirdetői immár egyáltalán nem szégyellik politikájuk túlkapásait. Továbbá mind a három kölcsönösen táplálkozik egymásból. De a legrosszabb, hogy saját politikai közösségük mentséget talál számukra, sőt teljesen helyénvalónak tartja véleményüket.
