A világ első szépségversenye háborút robbantott ki, a létező magyar szocializmus első szépségversenye egy öngyilkosságot.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni, miről szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A szépség meggyilkolása című előadása, ez lenne az a mondat. De szerencsére nem kell egy mondatban összefoglalni, és még nagyobb szerencse, hogy az előadás jóval összetettebb is annál, mintsem hogy ez megoldható lenne.
Összetettebb, mert Szenteczki Zita rendező és írótársa, Horváth Panna semmilyen téren nem elégszenek meg az egyszerűbb megoldással: nem pusztán dokumentarista módon akarják körüljárni az 1985-ös Magyarország Szépe, Molnár Csilla Andrea öngyilkosságát és az odáig vezető utat, hanem minden érzékre hatni akarnak, és az agynak sem csak egy részét célozzák. Ez nem dokumentarista színház, hanem összművészeti alkotás, ahol az összesség részeit speciel dokumentumok is képzik.
Kucsov Borisz, Verebes Andrea, Hodik Annabella, Pálfi Ervin, Búbos Dávid
Molnár Edvárd
A HVG-n is sokat foglalkoztunk azzal, amiről az előadás szól: a szocialista Magyarországon, a rendszer utolsó éveiben a hatalom úgy döntött, hogy egy szépségversennyel nyit a nagybetűs Nyugat életstílusa felé, ami csak látszólag jelentett társadalompolitikai lazítást. A politika valójában a nyugati tőke beáramlásának örült, és egy cigarettagyártóval megszponzorált verseny nagyjából úgy is zajlott, ahogy azt 1985 Magyarországáról a pesszimistábbak elképzelnék: minden számított, csak a fellépő, akár fiatalkorú lányok nem. Ők csak az eszköz voltak minden érintett kezében, sokszor szó szerint is. Ők voltak az eszköz a bevételszerzéshez, más férfiak hírnevének öregbítéséhez, a szexuális igények kielégítéséhez.
A kor ünnepelt szobrásza, Pauer Gyula például kijelentette, hogy szobrot készít a döntős lányokról, naná, hogy meztelenül: a mintavétel közben a versenyzők későbbi elmondása szerint csak az nem nézett be a terembe, ahol a meztelen lányok voltak, aki nem akart, de mindenki akart.
