Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, mi történik Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor találkozója alatt.
Nem a hirtelen jött találkozás ténye sokkolta a többséget (ahogy a politikai játszmák zajlanak, a hasonló léptékű fordulatokra állandóan fel kell készüljön az ember). Még csak nem is a tárgyalás, a megegyezés témái – ezekről amúgy sem tudhatunk sokat. Az alultájékoztatás, a visszatartott információk, a lebegtetés is hozzátartozik korunkhoz. Nagy port vert fel azonban, hogy Orbán Viktor tolmácsa, Lebovics Viktória félrefordította az orosz elnök szavait. „Megszelídítette” vagy „megmásította” – interpretáció kérdése. És
a fordítási vétek miatt a két államfő kapcsolata jobbnak, gördülékenyebbnek tűnt, mint valójában.
Hogy történhet meg ilyen hiba? Hiba-e ez, vagy szándékos másítás, hamisítás? Kérdezik sokan. S ahogy az lenni szokott a rendszerszintű nőgyűlölet országában, a többség a tolmács felelősségét firtatja, a kinézetét (!) bírálja.
Hadd fedjem fel a kártyáimat. Én ezt a történetet úgy néztem végig, mint akinek a családja részben Kárpátalján született – hasonlók a gyökereim, mint Lebovics Viktóriának. Sőt én nem egyszerűen kárpátaljai magyar vagyok, hanem a valamikori Szovjetunió szülötte. Aki Ukrajna ma ostrom alatt álló nagyvárosaiban nőtt fel. A családomban egyaránt vannak orosz, ukrán és magyar nemzetiségű emberek – ahogy az egy átlagos ukrajnai családban gyakori. Ennek megfelelően több anya- és apanyelvem van, több kultúrába kaptam bejárást, meghívást. És úgy nőttem fel, mint akinek azt adták tovább, hogy kötelességem, feladatom és esélyem is egyben, hogy több kultúrába, kultúrából járjak be-ki. Közvetítsek, tolmácsoljak, együttérezzek. Éljem ezt a sokszínű, ukrajnai (orosz, ukrán, magyar) családi életet. Úgy is nőttem fel, hogy Ukrajna megannyi válságát gyerekkorom óta megszenvedtem.
