Pakisztán marsallja csendes puccsal a hadsereg uralma alá hajtja az országot

Anélkül sajátította ki a kormányzást a hadsereg Pakisztánban, hogy formálisan átvette volna a hatalmat. A reflektorfény azonban azt jelenti, a katonáknak a kudarcokkal is el kell számolniuk.

Igazán büszke lehet az 1947-ben függetlenné vált Pakisztán az 1973-ban elfogadott harmadik alkotmányára. A kormány az ellenzék segítségével dolgozta ki, a parlament egyhangúlag hagyta jóvá. Szétválasztotta a három hatalmi ágat, a szöveg a demokrácia kinyilatkoztatása volt. Ám nem kellett sok idő, hogy hozzányúljanak és véget nem érő változtatásokat hajtsanak végre rajta, katonai puccsokat és diktatúrákat szentesítve. Legutóbb – a 27. alkalommal – a múlt hónapban módosították, ami nemcsak

a világ hetedik leghosszabb alaptörvényét eredményezte,

de Pakisztánban is példátlan módon kiterjesztette és hosszú időre bebetonozta a hadsereg uralmát. Ráadásul órák alatt fogadták el a szükséges kétharmados többséggel a felső- és az alsóházban, míg korábban általában hetekig folyt a vita.

Megint lőnek az afgán-pakisztáni határon

Négy civil halt meg az afgán oldalon.

Bírálók szerint „alkotmányos puccs” történt. Pakisztánban megszűnt létezni a jogállamiság, nincs független igazságszolgáltatás, a módosítás megbocsáthatatlan bűn az ország ellen – nyilatkozta a pakisztáni ellenzéki szövetség vezetője, Mahmúd Khan Acsakzaj. Egy embert mindenki fölé királlyá emelt – tette hozzá –, és az illető nem más, mint Aszim Munir vezérkari főnök.

Hozzászólások