A trauma ravasz ellenség. Jeffrey Epstein legismertebb áldozatának posztumusz memoárja, a Nobody’s Girl (Senki lánya) minden fejezetében ott ólálkodik, és Virginia Giuffre az olvasót nem kímélve nyitja rá az ajtót az átélt szörnyűségekre. A személyes tapasztalatok mögött közben felsejlik a rendszer, a társadalom, a kultúra, amely ezeket a visszaéléseket lehetővé tette, sokszor bátorította. Giuffre memoárja személyes történetbe oltott korrajz és kétségbeesett, de határozott felhívás a minták megtörésére. Egyszerre bensőséges, ijesztően intim és céltudatosan nyilvános.
Azok után, amin keresztülmentem, tudom, hogy a szexuális ragadozók nem állnak le, amíg le nem állítják őket
– figyelmeztet.
Bár az Amy Wallace újságíróval közösen írt, egyelőre csak angolul olvasható memoár váza lazán követi a kronológiát a gyerekkorától addig, amíg épphogy belépett a negyvenes éveibe, Giuffre időről időre kirántja magát és az olvasót a múltból a jelenbe, ha a történet elviselhetetlenül sötétre fordul, és – legalábbis egy időre úgy tűnik – az áldozat valóban túlélőként képes elmesélni az életét. Ma már tudjuk, hogy Giuffre mégsem élte túl: néhány hónappal a könyv megjelenése előtt követett el öngyilkosságot. 41 évet élt. Ha úgy tetszik, a végrendelete volt, hogy a memoárja a halála esetén is megjelenjen.
Epstein egyik túlélő áldozata, Haley Robson Virginia Giuffre családját hallgatja az Epstein-akták közzétételének kérdésében döntő képviselőházi ülés előtti sajtótájékoztatón
AFP / HEATHER DIEHL
Giuffre áldozatiságának története újságcikkek, riportok, dokumentumfilmek és persze bírósági dokumentumok alapanyaga volt az elmúlt években, de azt, hogy mitől is volt ő „tökéletes áldozat”, a könyve mutatja meg igazán. Ahogy írja, a szélsőséges traumát senki sem ússza meg sértetlenül, márpedig ő már jóval az Epsteinnel való találkozása előtt cipelte a sérüléseit.
