Szinte az utolsó percig azt lehetett hinni, nincs az az élmény, gesztus, ajándék, amely kihúzhatná az országot mély, konfliktusokkal és szomorúsággal teli válságából. A korban, amiben élünk, nincs mese. Ki bízik egészen biztosan abban, hogy minden jó, ha a vége jó? Le vagyunk taglózva, és úgy tűnik, hiába keressük a kijáratot, a valóságzabáló politikai delírium mindenre rátelepszik, mindent eltorzít, elidegenít önmagunktól, szembefordít barátainkkal, családtagjainkkal, polgártársainkkal.
Aztán az Országos Mentőszolgálat nyilvánosságra hozta annak a segítséget kérő kisfiúnak a hangfelvételét, aki az ügyeletes mentésirányítóval telefonon beszélgetve várta a mentőautó érkezését. Pillanatok alatt milliós közönség hallgatta a felvételt.
Ha nem rögzítettek volna mást, mint a kedves és aggódó gyermekhangot, a válsághelyzetben is körültekintő és gondoskodó felnőtt hangját, akkor is elég lenne ez ahhoz, hogy emberek tömegei érezzék úgy, visszakapnak valamit az év közben megtépázott reményeikből.
