Van egy belső – térképen nem jelzett – kör az állampártban, amelynek tagjait onnan lehet felismerni, hogy lehet véleményük.
Legendás képviselője ezen kiválasztottaknak például Kósa Lajos, aki nem egy megszólalásával derítette fel szürke hétköznapjainkat, vagy doktor Kövér, aki ugyan humor területén nem ér fel Kósához, de amikor a világ megfejtésébe fog, akkor szem nem marad szárazon, gondoljanak csak a strigákra, vagy a transzhumanizmusról vallott nézeteire.
Nos, ugyanehhez a csapathoz tartozik Lázár János is, aki volt már tékozló fiú, vagy a jövő reménysége, mostanában pedig a mértéktartó, konzervatív fideszest alakítja, aki nem fél kiállni az emberek elé, sőt még azt is megengedi magának, hogy kritikával illesse a magyar gazdasági elitet, felhívva a figyelmet, hogy fogyasztási szokásaik tarthatatlanok, mert irritáló, ha egy magyar gazdag ember hajót vagy magánrepülőt vesz, őket a gazdagok között is a hülyébbekhez sorolom, vallotta meg Lentulai Krisztiánnak, aki megértően fogadta ezen kijelentést.
Lázár szerint tehát a probléma ott keletkezik, amikor a Fideszes oligarcha, rokon vagy kormánytag feltűnő és irritáló dolgokra költi a lopott pénzt, és nem maga a lopás ténye, miközben természetesen értő olvasóim pontosan tudják, hogy a lopás szót gyűjtőfogalomként használom, amibe beletartozik a korrupció, befolyással üzérkedés, bennfentes kereskedelem, hatalommal való visszaélés és a sima tolvajlás is.
