Nemcsak a hírfogyasztás lett hullámvasút az utóbbi években, de feje tetejére állt az is, ahogyan médiát fogyasztunk. Felolvasóprogramokkal hallgatjuk a cikkeket, a YouTube-on nézzük a rádiót, és némított módban, feliratokról olvassuk a videót. Hetilaphoz pedig azért nyúlunk, mert az internet szószátyárságával ellentétben tömör, lényegre törő és meglepő.
Köszönöm, jól vagyok, legfeljebb csak fáradt kicsit. Komolyan gondolom, hogy a nyomtatott újság hiánypótló, egyenesen avantgárd. Nincs benne algoritmus, amely lesné olvasói érdeklődését, előszűrné az elhangzó véleményeket, vagy ízlése szerint válogatná a képeket. A szerkesztési feladatot mi végezzük a szakmánk szabályai, a HVG hagyományai és legjobb meggyőződésünk szerint. Az olvasó pedig a pénztárcájával szavaz arról, hogy amit kéretlenül kapott, az a javára vált-e.
https://hvg.hu/360/20260128_median-tisza-fidesz-partpreferenciak-biztos-szavazok-partpreferenciak-demografiai-jellemzok
Nyomtatott lapot csinálni felemelő és rémisztő élmény. Egy ilyen lapszámban százak gondolata és információja jelenik meg, ezeket soktucatnyi munkatársunk szerkeszti cikké, vagy fordítja le a fotográfia és a grafika nyelvére. Amikor először léptem be a Jakus Ibolya vezette szerkesztőségbe, nem láttam, hol készül a lap, amelyet ismerek és szeretek. Honnan érkezik Farkas Zoltán vagy Tóta W. Árpád cikke? Hogyan készül a HVG legendás Portré rovatába az interjú a mindössze pár napja bejelentett politikai igazolással? Ki túrja ki a Cégvilág rovatunk apró szenzációit? Hol csinálják a címlapot Kőhalmi Zoltánék? Aztán megtanultam, a hetilap készítése magától értetődő. Így szoktuk.
És olvasóink is így veszik ki a postaládából, veszik le az üzletek polcáról. Bár költségeink töredékét teszi ki a papír, mindenki tudja, hogy a hetilap pénzbe kerül. Tudom, szégyenlősek vagyunk mi, magyarok, nem szívesen beszélünk a pénzről. A hatalom a szemünkbe is vágta valamelyik közpénzpazarló akciója után, hogy a nagymamától sem kérdezik, mibe került a bejgli. Pedig engem érdekelne, hogy a karácsonyi kiadásai után maradt-e pénze a gyógyszerére, vagy a Balásy-cégek kitömése után pénz a kórházak gyógyszerellátására.
Sajtó az online térben sincsen ingyen, bármennyire látszik is úgy. A minőségi hírszolgáltatás fenntartására meggyőződésünk szerint csak akkor van lehetőség, ha az olvasói és hirdetői bevételek egyensúlyban vannak. A HVG története jól mutatja az üzleti modell időtállóságát. Ez adja függetlenségünk alapját az interneten is.
A HVG 1990. március 31-ei címlapja az első szabad választás alkalmából
Egy amerikai komikus epés megjegyzése mégis visszhangzik bennem: „Szidják csak bármennyire az összeesküvés-elméleteket, azok legalább megfizethetők.” Ezzel élnek vissza az Egyesült Államokban, ahol elhazudják az egyértelmű képsorok valóságát is, és Magyarországon, ahol a hidegtől reszketők felmelegítéséhez elég egy hónalj alá csapott AI-radiátor.
A helyzetet csak súlyosbítja a magyar médiatér tudatos torzítása és a közszolgálati média beszántása. Bár az elkövető ismert, kihívója szavaiból is rendre megfélemlítést olvashatnak ki az újságírók. A HVG ezek fényében úgy határozott, hogy az olvasóival felépített évtizedes kapcsolatra alapozva a választási kampány hajrájára megszünteti a belépési küszöböt. Ha úgy tetszik, az online felületünkön kódolatlan heteket tartunk, hogy így biztosítsuk a választások előtti szabad tájékozódást, és támogatókat gyűjtünk további 11 vállalásunk megvalósításához.
https://hvg.hu/itthon/20260127_hvg-a-vilagossag-kozos-ugyunk-rajtad-mulik-valasztas-vallalasok-elofizetes
Célunk nem a polgárok befolyásolása, arra épp elegen szerződtek. A HVG semlegesen tekint a politikai versenyre 2026-ban is, mert ez a hozzáállás garantálja, hogy kritikusan és lelkiismeretesen tudjuk végezni a munkánkat a választások után is. Bármi legyen a végeredmény.
Újságíróként ez a hosszú élet titka. Amit mi megtehetünk, hogy olvasóinkkal szövetkezve átvállaljuk a voksolás előtt a köz szolgálatát azoktól, akiknek ez elvileg a dolguk lenne. Ha egyetért, támogasson minket ebben.
A HVG friss számának címlapja
