Olyan vehemensen viszi a választási kampányt Czepek Gábor, mintha ő maga is a Fidesz képviselőjelöltje lenne. Facebook-oldalának felirata szerint ugyan az energiaügyi miniszter helyettese, nem pedig pártpolitikus, bejegyzéseinek jelentős része mégis ilyen és ehhez hasonló közlésekből áll: „Üzenjük meg itt is, hogy a fenyegetéstől nem ijedünk meg, az olajzsarolást letörjük, az ukránpárti Magyar Pétert meg le fogjuk győzni a választáson!”
Mondhatni, nem egyedülálló, hogy egy kormány valamelyik tagja politikai kinevezettként egy párthoz kötődik, és részt vesz a kampányában. A kritikus határ azonban éppen az állam és a párt szétválasztása. A demokratikus norma az lenne, hogy az állami hatalmat vagy erőforrásokat a kormánytag ne használja fel a kampányra.
https://hvg.hu/itthon/20260311_megerkezett-az-ukran-hatarhoz-a-baratsagot-vizsgalo-delegacio-czepek-gabor
Ennek azonban az ellenkezője történik. Czepek Facebook-profiljához ugyanis változatlanul kapcsolódnak hirdetések. Már az ősszel is az egyik legkitartóbb olyan guru volt a közösségi médiában, aki nyíltan politikai tartalmat hirdetett – az Energiaügyi Minisztérium (EM) büdzséjéből. Így reklámozta például a kormánypárt kampányának egyik központi elemét, a Tisza Párt mesterségesen kreált kamu adóprogramját, amely azóta már a bíróságon is elbukott.
Bár október óta fizetett politikai tartalom nem jelenhetne meg a Meta felületein, az államtitkár ezt a problémát megoldja „okosba”.