Repedt kályhámon macska ül – / ne hadd, hogy szomorú legyek, / ne hadd motyognom félszegül / hogy élni kell és nem lehet.
A József Attila-töredék első sorát vette át a Magvető Kiadónál március közepén megjelenő könyve címének Spiró György. Nem ő jellemezte így saját helyzetét, lelkiállapotát, anyagi gondjait és szorongásait, hanem a barátja, a négy éve elhunyt Babarczy László.
A Kaposvári Színház igazgatója a Mozgó Világ 1986. februári számában mondta ezt róla egy interjúban, és még abban az évben szerződtette főállású dramaturgnak. Spiró pedig most, amikor a nyolcvanadik születésnapja körüli napokban kiadja negyven évvel ezelőtti naplóját, a címadással erősíti meg, hogy magára vette a macskás-kályhás metaforát. Babarczy a kevés barát egyike volt az ellenséges világban, Spiró Babcyként emlegeti, ám a becézés ellenére olykor ölre mentek. Babarczy végnapjait Eszter lánya a közelmúltban megjelent Apám meghal című regényében brutális nyíltsággal tárja föl, miközben szeretethiányos kapcsolatuk pszichés okait nyomozta. Lelke rajta.
Sikerei csúcsán volt Spiró, amikor írni kezdte most közzétett naplóját. Az 1981-ben kiadott nagyregény, Az Ikszek addigra két kiadásban 28 ezer példányban kelt el, felkavarta a közéletet. Bár a napóleoni háború után az orosz megszállás alatt lévő Varsó Nemzeti Színházában játszódik, főhőse pedig a lengyelek nagy színésze, Wojciech Boguslawski, olvasói a sztorit egyöntetűen a hazai viszonyokra értették. Milyen eszközei vannak, lehetnek a megszállás és a diktatúra éveiben az ellenállásnak, a cenzúra kijátszásának, milyen macska-egér játék folyik a hatalom emberei és a művészek között, mennyit ártanak a színháznak és a műveknek is a besúgók és a megalkuvók. Ezt a tapasztalatot az 1980-as években Magyarországon is át lehetett élni, a könyv lengyel szereplőit fel lehetett ismerni, ott nyüzsögtek a honi kulturális élet valamennyi szintjén és színterén.
