Lázár János, egyik önmérsékletről, intelligenciáról és repülőzésről tartott előadásán hosszan méltatta Orbán Viktort, aki ugyanúgy él, mint 25 éve, nincs eggyel sem több cipője, vagy inge, ellentétben azokkal, aki nem adnak semmit a köznek, csak luxyznak (luksziznak). Orbán Viktor mítosza folyamatosan épült politikai karrierje során, emlékezzünk csak az Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz népies műdalra, vagy a helló, röfik! üdvözlésére, tehát a higgadt, már-már Kádár János fénykorának puritánságára emlékeztető vezető, a jövőbe látó, karizmatikus vezér, de közben egy közülünk, mármint mezővárosi gazdálkodók közül, aki tegeződik a sertésekkel, pattint a karikás ostorral, és akkor a legboldogabb, ha tekintetét repceföldeken pihenteti, miközben homlokát ráncolja a világbéke érdekében.
Ennek az élő legendának kellett volna ellenzéki képviselőként beülni a parlamentbe, és tűrnie, hogy a kétharmad lebontsa a rablóvárat, amit ő saját kezével lopott össze tégláról téglára. Amellett, hogy emésztési zavarokat okozott volna neki az alárendelt szerep, és megalázónak tartotta volna, ha az azonnali kérdések órájában semmitmondó, cinikus válaszokkal szúrják ki a szemét, rajongói is megfogyatkoztak volna, ha látják a gyurcsányizálódás (gyurcsányulás?) folyamatát, jelentőségének folyamatos csökkenését, hatalmának elpárolgását, internacionális hatáskörének végzetes szűkülését.
Ott vergődött volna a bukott miniszterelnök az elsőéves képviselők között, mint valami furcsa anomália, akit cserkész csapatok tekintenek meg és járnak körbe, hogy megtanulják, hogy néz ki egy bicebóca diktátor, akit a sebezhetetlenség álmából világhírű pofára eséssel ébresztett hálátlan népe.
https://hvg.hu/itthon/20260428_orban-viktor-felajanlotta-lemondasat-de-a-fidesz-nem-fogadta-el
