Új regényének narrátora egy kémnő, aki a vidéki Franciaországban beépül egy anarchista kommunába. Mi volt meg előbb: a kém vagy a kommuna?
A vidék volt meg előbb, magam is éltem ebben a környezetben. A férjem, aki hamarosan az exférjem lesz, otthonosan mozgott a szélsőbalos francia értelmiségi körökben, tolmácsolt az odatartozó filozófusoknak. Ő vezetett be ebbe a világba.
Périgord és Corrèze környékén töltöttük a nyarainkat, összebarátkoztunk a termőföldből élő helyiekkel. Igazi francia hippik. Ismertük annak a corrèze-i kommunának a tagjait is, akiken rajtaütött a francia rendőrség. Tanúja voltam az egésznek. Terrorizmussal gyanúsították őket, de a kormánynak semmiféle bizonyítéka nem volt, csak egy könyv, amit állítólag ezek az emberek írtak. Gondoltam, mindez jó környezet egy regényhez.
Nekem ismerős ez a vidék, miközben a városi franciáknak nem. A narrátor alakja, a rosszindulatú kívülállóé, aki azért épül be a közösségbe, hogy azt szétrombolja – ez csak később jött.
Don DeLillo The Names című, 1982-es regényét említette mint ami megadta a döntő lökést A teremtés tava megírásához.
Don DeLillo nem egyszerűen fontos író a számomra, ő egyben a mentorom is. Kezdő író koromban úgy hatott rám, mint minden más olvasóra: a könyvein keresztül. Egyszerre érzem a mondataiban az iróniát és a helyzet komolyságát. Ezt szeretném én is elérni. Úgy tekintek Donra, mintha a tanítványa lennék. Mielőtt elkezdtem írni A teremtés tavát, újraolvastam a The Names című regényét, és azt gondoltam, némi arroganciával és a saját vállaimat veregetve, hogy ugyanazt akarom elérni, amit a maga idejében Don ezzel a regényével, ami arról szól, hogyan hatol be az ősi világ a maiba. Aztán belefeledkeztem az írásba, és elfeledkeztem az egészről.
Egészen addig, amíg Karl Ove Knausgard – elnézést, hogy hírességek nevével dobálózom – azt nem mondta, hogy A teremtés tava DeLillo regényét juttatta az eszébe.
Paul Auster szintén a mentorának, afféle irodalmi atyamesternek tartotta DeLillót, de amikor találkoztak, még csak véletlenül sem a szakmáról, hanem – DeLillo elmondása szerint – főleg filmekről beszélgettek.
DeLillo három dologról szeret beszélni. A filmekről, a baseballról és az irodalomról. A baseball nekem kiesik, úgyhogy mi is főleg filmekről beszélünk. És néha irodalomról. Az ilyen jellegű kérdéseket én erőltetem szegényre, ő pedig van olyan jó, hogy nem hajt el, hanem fontolóra veszi őket. A teremtés tava első mondatát beolvastam neki telefonon.
És mit szólt?
