A jogi dzsungelbe jogásszal szállnak be az új miniszterek: az utolérhető adatok alapján gyakorlatilag minden tárcának a közigazgatási államtitkára jogász végzettségű. Közülük legfeljebb egy-két olyan szakember van, aki az elmúlt időszakban nem elsősorban a jogi diplomáját használta.
Orbán Anita egy hozzá hasonló pályát bejárt, igaz, csak részben külföldön pallérozódott külpolitikai tanácsadót helyezett a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkári pozíciójába. Kereszty Gabriella a 2010-es évek elején – ahogy a miniszter is – az Orbán-kormány alatt dolgozott Martonyi János külügyi tárcájánál, LinkedIn-oldala szerint pedig 2015 óta az államfői hivatalnak is ad tanácsokat, így Áder Jánost, Novák Katalint és Sulyok Tamást is segítette. Keresztynek saját tanácsadó cége is van, az Elevate Academy Kft., amelynek tavaly 45 millió forint volt az árbevétele, és ezen 13 millió forint volt adózott eredményt ért el.