Mind ez idáig – márpedig esetemben az ez idáig nem rövid idő – tévesen azt hittem, létezik valamiféle általános szemérem az emberek többségében, minek szorításában nem vizelnek az erkélyről a járókelők fejére, nem szednek ki gyanús állagú kövületeket az orrlyukaikból a köztereken, és Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselőként nem beszélnek önkényről és a demokrácia haláláról nyilvánosan.
Be kell vallanom, hogy tévedtem, és bár az első két tétel esetén talán még áll a megállapításom, az utolsónál gyakorlatilag semmi jelét nem tapasztalom visszafogottságnak, ami következhet az alanyok felmérhetetlen sötétségéből vagy fekete öves pszichopátiából, de kétségtelenül jelen van a honi közéletben, inkább szórakoztató, mint bosszantó jelenségként.
Magyar Péter kormánya kétségtelenül lendületesen állt hozzá a NER lebontásához, hiszen a 16 éven át építgetett, fejlesztett, tökéletesített rendszer átszőtte a társadalom minden szintjét, beköltözött a hálószobánkba, a konyhánkba, a munkahelyünkre és a bőrünk alá, és
hiába tudtuk jó páran már a létezése alatt is, hogy torz és beteg hatalom megvetett alattvalói vagyunk, utólag mégis döbbenetet okozott ennek a torzulásnak és betegségnek a kiterjedtsége, bonyolultsága.
