A közvagyon hasznosításáról szóló döntéseknél két alapelvnek minden körülmények között érvényesülnie kell: a nyilvánosságnak és a versenynek
– posztolta ki kedd reggel a közösségi oldalán Trentin Balázs, a Tisza fővárosi országgyűlési képviselője. Tette ezt egy újabb, Kőbányán tervezett 270 lakásos, erőteljesen vitatható projekt kapcsán, amiről váratlanul, hétfőn döntött a képviselő-testület.
Nyilván érezték, hogy az ügy „gázos”, mert eredetileg zárt ülésen akarták tárgyalni, ám végül mégis nyíltan tették.
Konkrétan arról van szó, hogy a X. kerület – részben világörökség-esélyes – szívében van három önkormányzati telek, amelyek a hasznosítására évtizede nincs megoldás – próbálták nyílt eljárásban eladni, de nem jött össze. A közel tízezer négyzetméternyi területen korábban a Cseperedők Bölcsőde és egy irodaház működött. Hogy hogy nem, a választások előtt három nappal született egy kiemelő kormányrendelet, ami alapján a Molnárbeton Kft. cégcsoportja maximum 270 lakást húzhat fel ide az Otthon Start program jegyében. A lakások legalább 70 százalékát a kedvezményes otthonteremtési kondíciókkal lehet megvásárolni.