A víz alatt, a víz alatt a létezés csodás / van élelem bőségesen, s nincs vízkorlátozás
– énekelte Koncz Zsuzsa a Menetrend című albumán Bródy János szövegét. Pedig akkoriban, a nyolcvanas évek elején, mindössze pár olyan tikkasztó nyári napunk volt, amikor – jellemzően a víkendházas környékeken – épphogy csordogált a víz a csapból. A vízkorlátozás elől a víz alá menekülni ma már csak azért sem opció, mert a folyóink, tavaink zömében az „alámerülés” szinte már fizikailag lehetetlen (lásd Ténytár rovatunk „vízállásjelentését”).
Amikor a paksi 1-es blokkban négy évtizeddel ezelőtt megindult a villamosenergia-termelés, még senki sem gondolta, hogy eljön az idő, amikor a Duna medrében mélyen elhelyezett szivattyúk beömlőnyílása alá csökken. Márpedig
ha nincs hűtővíz, akkor nincs termelés. Ha pedig nincs termelés, nincs áram – tehát nagy gáz van.
Itt tartunk ma.
Az elmúlt napokban gyárak, üzemek tömegeit kell(ett) leállítani vagy visszafogni a termelést, és bölcs belátásra volt/van szükség a háztartások részéről is ahhoz, hogy az össznépi spórolással kihúzzuk valahogy a trópusi napokat. Ahogy a HVG kiadója is mindent megtesz ezekben a napokban, hogy csökkentse víz- és áramfogyasztását, miközben változatlanul szolgáltatjuk a híreket.
Fókuszban rovatunkban azt elemezzük, hogyan juthattunk el idáig: mennyi mulasztás terheli ezért az elmúlt 16 évben regnáló hatalmat, mit lehet(ne) tenni a helyzet javításáért, megoldásáért.
Ha nem értjük pontosan, mi miért történik, vagy nem az következik be, amire számítottunk, akkor lép fel az, amit a pszichológusok a „kognitív disszonancia” kifejezéssel illetnek. Gajdics Ottó nagy karriert befutott tangós videója óta mindenki tudja, hogy ez történt a Fidesz-szavazókkal. Ma már mindössze a harmaduk ragaszkodik az Orbán Viktor által szabott irányvonalhoz, sokuknak volna igénye inkább egy alternatív Fideszre – mint azt a Mediánnak a HVG kérésére készült felmérése mutatja. Kérdés, milyen stratégiával lenne érdemes nekik vagy egy új baloldali pártnak nekivágni a következő megméretéseknek.
https://hvg.hu/360/20260805_median-fidesz-baloldal-jobboldal
A választójogi törvény lehetséges módosításának következményeit Magyarország rovatunkban vettük számba. Emellett szakértőket kérdeztünk arról, mi lenne, ha már a 16 évesek is voksolhatnának. Para-Kovács Imre viszont megfejtette azt is, hogy félreértettük Orbánt, hiszen a Fidesz nem a Mi Hazánk, hanem a Kutyapárt babérjaira tör, amikor a klímahelyzet kapcsán egy elmeszociális otthon farsangi mulatságát idéző mondásokkal áll elő.
https://hvg.hu/360/20260805_para-kovacs-imre-nincs-meleg-fidesz-hvg
Életmód rovatunkban a kognitív disszonancia hétköznapi (nem politikai vonatkozású) megélésének tipikus eseteit vettük górcső alá, bemutatva, milyen technikákat alkalmazunk, hogy megszabaduljunk a meghasonlásaink okozta kellemetlen érzésektől, hogy ne tűnjünk mások – és önmagunk – előtt kötözni való bolondnak. Illetve ne váljunk olyan, végtelenül ellenszenves emberekké, mint amilyen például a magyar sztálinizmus emblematikus alakja, Gerő Ernő volt. Az ő személyiségrajzát Szellem rovatunk egy új monográfia segítségével vázolja fel.
„Gyorsan kell jó döntést hozni” – ezt már Matusik Tamás, a Fővárosi Törvényszék elnöke mondja a portréinterjúban. Neki például nyomozási bíróként a pályája elején csak órái voltak annak eldöntésére, kit juttasson rács mögé. Nincsenek könnyebb helyzetben a terepen dolgozó kollégái ma sem:
Jogos elvárás, hogy a bűnösök mielőbb lakoljanak, ám a letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés
– mondja Matusik. Lehet, hogy némelyek gyorsabb elszámoltatást szeretnének, de a jogállam már csak ilyen. Mindennek elérkezik az ideje, s kisvártatva talán még az égi áldás is megjön.
A víz alatt menedéket keresni sem előtte, sem utána nem érdemes, hisz „a levegő kevés”, habár Koncz Zsuzsa arra is megesküdött, hogy „csupán az első öt perc a nehéz”.
Nyitókép: Marabu