A szegedi Csillag börtönből üzente Magyar Péternek Bús Balázs, hogy zsarnokság van
Az NKA-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Bús azt írta a Facebookon, hogy az az egyetlen bűne, hogy fideszes volt.
Valószínű, hogy több olyan fideszes politikus ellen is eljárás indul a jövőben, akik „börtönbiznisznek” nevezték a fogvatartási körülmények javítására tett erőfeszítéseket. Ha elítélik őket, azoknak a jogvédőknek lehetnek hálásak a függönyös vécék felszámolásáért, akiket korábban agyongúnyoltak, listáztak és megbélyegeztek.
Bús Balázs volt óbudai polgármester, a Fidesz/NER egyik emblematikus politikusa, jelenleg letartóztatott gyanúsított a Csillagból, hivatalos nevén a Szegedi Fegyház és Börtönből üzent, hogy Magyarországon zsarnokság lett, ő pedig ártatlan. Valószínűleg nem ő lesz a legismertebb, legbefolyásosabb fideszes, akinek a kánikulai melegben pokolian forró, zsúfolt zárkákban kell időznie, ahol bizony a természetes fény sokszor még a nyár közepén sem elég ahhoz, hogy a kilátásgátlók mögött olvasni lehessen.
Az NKA-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Bús azt írta a Facebookon, hogy az az egyetlen bűne, hogy fideszes volt.
Azok a korábbi kormánypárti képviselők, akik most tarthatnak a letartóztatástól, pár éve lelkesen támogatták, hogy kitiltsák a börtönökből az addig igencsak hatékony jogvédelmet gyakorló Magyar Helsinki Bizottság szakértőit. Ők szavazták meg, hogy a „börtönbizniszre” történő álságos hivatkozással megszűnjön a jogvédők által kért és sürgetett korszerűsítés a fegyintézetekben, ne történjenek érdemi lépés a fogvatartási körülmények javítására.
Völner Pál ügyében akár hosszú szabadságvesztés kiszabásáról is dönthet a bíróság, ennek ellenére mindvégig szabadlábon védekezett, sőt bírósági intervenció alapján ismét visszakapta ügyvédi jogosítványát az egykori igazságügyi államtitkár. S bár utálta a jogvédőket, mégis nekik köszönhetik hajdani frakciótársai, hogy nem a zárkában textilüggönnyel leválasztott WC bűzét kell szagolniuk az öt-tíz négyzetméteres zárkában.
A „kolléga úr” még államtitkárként nagyon büszke volt rá, hogy a főnök utasítását követve gyakorlatilag el tudta lehetetleníteni a börtönökkel kapcsolatos jogvédő munkát,
és jó fideszes szokás szerint listázgathatott is egy kicsit, például kifejezetten a HVG-s újságírói múltam miatt engem is – megtisztelő módon – együtt emlegetett Karsai Dániellel, a helsinkisekkel, Magyar Györggyel.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.