Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?

Bő tíz éve még úgy tűnt, hogy az amerikai piacon is hegemóniára tör az olasz Panini, most bírósági úton védekeznének a BL és a FIFA licenceit is megszerző amerikai Fanatics térnyerésével szemben.

Kevés olyan időtálló, generációkon átívelő hobbi létezik, mint amilyen a játékosok képével ellátott matricák és kártyák gyűjtögetése a futballrajongók számára. Amikor nemrég a tízéves unokaöcsém csillogó szemekkel vette kézbe a Panini 2010-2011-es BL-sorozatából származó arany Wayne Rooney kártyámat, rögtön igazoltnak éreztem másfél évtizeddel korábbi döntésemet, amikor hiába adták volna oda értük felsőbb évfolyamos iskolatársaim a teljes paklijukat, nem voltam hajlandó lemondani a kedvenc lapomról. A szememben felbecsülhetetlen értékű kártya persze egy gyűjtő számára legfeljebb néhány ezer forintot érhet, és azt is csak akkor, ha tulajdonosa kellő gondviseléssel volt iránta – nem úgy, mint én, aki egyszerű hobbigyűjtőként egy fiókba ömlesztve tárolta a teljes gyűjteményét. 

A kategória csúcstartója jelenleg egy Lionel Messit ábrázoló lap a 2004-2005-ös szezonból, amely 2025-ben 1,5 millió dollárért cserélt gazdát. A rekordeladások tekintetében ugyanakkor a foci még bőven az Egyesült Államokban hagyományosan népszerű sportágak mögött kullog: az abszolút csúcsot egy 1952-es, Mickey Mantle-t ábrázoló baseball-kártya jelenti, amelyért 2022-ben 12,6 millió dollárt, mintegy 4 milliárd forintot fizettek. 2021-ben pedig egy LeBron James aláírásával ellátott kártyát vásároltak meg 5,2 millió dollárért, amelynek különlegessége az volt, hogy a kártya részét képezte egy olyan felvarró is, amelyet James 2003-ban, az első szezonjában viselt debütálása alkalmából. 

Vitális Milán (hátul) a LASK Linz elleni Bajnokok Ligája-meccsen, vállán a debütáló játékosok exkluzív felvarrójával.
Angelos Tzortzinis / AFP

Nem kizárt, hogy nemsokára Varga Barnabás vagy Vitális Milán hasonló kártyáiért fizetnek (forint)milliókat, az idei évtől ugyanis a Bajnokok Ligájában is bevezették az első mérkőzésüket játszó játékosok vállán megjelenő, exkluzív felvarrókat, amelyekből később a sorozat jogait megszerző Topps készíthet egyedi kártyákat. Ezek a lapok bármelyik, boltban vagy újságárusnál árult csomagban ott lehetnek majd sorozatgyártott társaik között. De a kék alapon fehér betűs „debut” felirat nemcsak egy izgalmas újdonság a gyűjtőknek, hanem annak a jele is egyben, hogy a focis kártyák cserélgetése már több, mint a sportért rajongó iskolások hobbija. Ennek pedig az a Panini láthatja kárát, amelynek neve Európában sokáig egyet jelentett a matrica- és kártyagyűjtögetéssel, most azonban úgy tűnik, nehezen tud lépést tartani a legújabb trendekkel.

A nemrég a piacon még gyakorlatilag egyeduralkodó olasz cég sorra veszíti el legfontosabb licenceit. A legfájóbb nem sokkal az idei vébé előtt érkezett: a FIFA bejelentette, hogy a 2030-as lesz az utolsó olyan világbajnokság, amelyhez a Panini készíti a hivatalos matricás albumot, utána a Topps és amerikai anyavállalata, a Fanatics veszi át a helyét. Bő tíz éve még úgy tűnt, hogy a Panini az amerikai piacot is meghódíthatja, ehhez képest most hazai pályán is vesztésre állnak – de hogy jutottunk el a milliós kártyákig és milliárdos licencdíjakig onnan, hogy két olasz újságárus fivér rábukkant egy halom raktárban ragadt, focistákat ábrázoló matricára? 

https://hvg.hu/360/20251226_Szoboszlai-vagy-Charizard-er-tobbet-Megneztuk-milyen-kartyakert-fizetnek-milliokat

Hozzászólások