A másodpercet valamikor a bolygó teljes, 360 fokos fordulatának 86 400-ad részeként határozták meg. Később ezt pontosították, ma az atomórák korában ezért szükség van az időnkénti utánállításra.A Nap és a Hold óceánokra gyakorolt gravitációs hatása, az árapály okozta súrlódás miatt a Föld tengely körüli forgási sebessége fokozatosan csökken, ezért a pontos időmérés érdekében más módszert kerestek a szakemberek. Ilyen az atomóra, amelyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására, és ezt kötik össze az időegység, a másodperc meghatározásával.A Föld forgási sebességére alapozott világidő mellett ezért megjelent a nemzetközi atomidő is. Ezzel a folytonos skálával pontosan lehet mérni az időt, mert független a Föld forgásától.A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be az összehangolt világidő, az UTC részeként. A mostani lesz a 25. alkalom, amikor szökőmásodpercet kell hozzáadni az UTC-hez, legutóbb 2008 utolsó pillanatában, előtte pedig 2005 szilveszterén került erre sor.A szökőmásodpercek kiiktatását már kezdeményezték szakértők, ám a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Genfben tartott januári közgyűlése nem döntött eltörlésükről, a kérdést munkacsoportban tárgyalják tovább.
Egy másodpercre megáll az idő szombat éjjel
Az idei évben nemcsak szökőnap van, hanem szökőmásodperc is, június 30-án, szombaton éjfélkor egy másodpercre "megáll az idő", ennek következtében egy másodperccel vissza kell állítani az igazán pontos órákat.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.