„A kampány populista hangvétele kiábrándító"

A következő kormány tesz majd lépéseket az államháztartás kiegyensúlyozásáért, de nem eleget - jósolja Aidan Manktelow, a brit Economist Intelligence Unit gazdaságkutató intézet 28 esztendős munkatársa. Így aztán versenyképesség szempontjából Magyarország hamarosan Szlovákia mögé szorulhat vissza.

  • unknown

© APHVG: A magyar állam már régóta jóval többet költ, mint amennyi bevétele van, holott a politikusok nyilván tudják: ez a pálya fönntarthatatlan. Nem találja szokatlannak, hogy ez a kérdés, illetve megoldásának mikéntje szinte elő sem került a kampányban?

A. M.: A kampány populista hangvétele kiábrándító, és az a tény, hogy a politikusok ódzkodnak a kérdéssel való szembenézéstől, komoly kockázatot rejt magában. Nevezetesen azt, hogy később, amikor már muszáj lesz végrehajtani a reformokat, rendkívül ellenséges lesz a közhangulat.

Aidan ManktelowA brit Economist Intelligence Unit gazdaságkutató intézetnél közép- és kelet-európai országok - Magyarországon kívül Lettország, Litvánia, illetve Tádzsikisztán felelőse. Az Oxfordi Egyetemen újkori történelem szakon végzett, majd a Nottinghami Egyetemen nemzetközi kapcsolatokból szerzett diplomát. A térség iránt 1996-ban kezdett érdeklődni, amikor a fiatalok által kiváltható olcsó vasúti bérlettel keresztül-kasul utazta. A kalandok annyira tetszettek neki, hogy a következő esztendőben repetázott, majd másfél évet Varsóban dolgozott angoltanárként. Bár Londonban él, gyakran utazik az általa vizsgált országokba, szabadidejében pedig sok közép-európai irodalmat olvas; különösen Czeslaw Milosz műveit kedveli.HVG: Messzebbről nézve talán könnyebb megállapítani: kin múlott az állami költekezés elszabadulása? És talán azt is: mennyire rontja a büdzsé siralmas helyzete a magyar gazdaság hosszabb távú versenyképességét?

A. M.: A 2002-es országgyűlési választások előtt a jobbközép kormány, a 2002-es önkormányzati választások előtt pedig a baloldali kormány költekezett túl, de az okok távolabbra is visszavezethetők. Magyarország részben azért veszített versenyelőnyéből az évtized kezdete óta, mert az 1997-es nyugdíjreform óta egyetlen kormány egyetlen komoly reformot sem hajtott végre. A bajokat csak tetézte, hogy 2001-ben és 2002-ben a reálbérek iszonyatosan elszabadultak, évi 10 százalékkal növekedtek, míg a termelékenység mindössze 4-gyel. A gazdaság megszenvedte a laza fiskális és a szűk monetáris politika szerencsétlen kombinációját, s a kormány és az MNB nyilvános torzsalkodása sem segített éppenséggel az ország imázsának. Az Economist Intelligence Unit versenyképességi rangsorában a kilencvenes évek második felében Magyarország megelőzte Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot. Mostanra Csehország mögé csúszott viszsza, az évtized második felében pedig várakozásaink szerint Szlovákia mögé szorulhat. Azt egyébként így sem mondhatjuk, hogy a gazdaság utat tévesztett volna, csak azt, hogy jócskán a lehetőségei alatt teljesít.

HVG: Válaszából sok olvasónk alighanem azt szűri le, ami a honi tereferékben gyakorta elhangzik a pártokról: az egyik kutya, a másik eb. Ha csak a gazdasági versenyképességet, a szükséges reformlépések megtételének esélyét tekintjük, milyen és mennyi lényegi különbséget lát a programjuk közt?

A. M.: A Fidesz és az MSZP is adócsökkentést és a szociális juttatások növelését ígéri, ám egyikük sem állt elő világos javaslatokkal a közigazgatás vagy a társadalombiztosítás megreformálására. De bármilyen színekben pompázzék is majd az új kormány, kellőképpen mélyreható reformokat aligha fog végrehajtani. A szocialisták fokozatosabb változásokat javasolnak, ám az utóbbi négy év kormányzati munkája a reformok szempontjából nem sok okot ad a bizakodásra. A Fidesz radikálisabb javaslatokkal áll elő, ugyanakkor valamiféle paternalista szerepet szán az államnak, márpedig ez ellentmond a kiadások lefaragásának. Egyébként ha - ahogy Lengyelországban a Törvény és Igazságosság - Magyarországon a Fidesz nyerne, aztán Csehországban a Polgári Demokrata Párt, azt sem értelmezhetnénk úgy, hogy a térségben növekszik a nacionalizmus és az euroszkepticizmus. A választások egyre kevésbé szólnak az ideológiáról, és egyre inkább arról, hogy melyik párt tudja meggyőzni a választókat: képes lesz az olyan szociális és jóléti rendszerek fejlesztésére, mint az egészségügy és az oktatás. Akárcsak Nyugat-Európában.

HVG: Minden jelenlegi parlamenti párt hitet tesz az euró 2010-es bevezetése mellett. Teljesíthetőnek tartja a határidőt? És általánosságban: jobb sietnünk a közös európai valuta bevezetésével, vagy semmi okunk a kapkodásra?

A. M.: A 2010-es euróbevezetés teljesíthetetlen. Előrejelzéseink szerint a magyar államháztartás hiánya az idén megközelíti a GDP 7 százalékát. Ha a tervek szerint 2010-ben vezetnék be az eurót, a hiánynak két esztendő leforgása alatt kellene a 3 százalékos maastrichti szint alá kerülnie. Ez irreális, különösen azokkal az ígéretekkel, amiket most a nagy pártok tesznek. Az Economist Intelligence Unitnál arra számítunk, hogy a következő kormány ezt be is fogja ismerni. Az eurócsatlakozás elhalasztásának ára nem tűnik magasnak, még akkor sem, ha 2009-2010-re más közép-európai országoknak sikerül az euró bevezetése. És feltéve, hogy Magyarország világos és hihető csatlakozási dátumot tűz ki, néhány évvel 2010 utánra.

HVG: Bölcs dolognak tartja-e, ha Brüsszel a túlzott költségvetési hiány miatt eljárást folytat Magyarország és más olyan tagállamok ellen, amelyek gazdasága gyorsan növekszik? Vagy ha messzebbről futunk neki ugyanennek a kérdésnek: nem gondolja, hogy a maastrichti követelményrendszer túlságosan elnagyolt, betartása pedig sok ország számára haszontalan?

A. M.: Mivel a fiskális politikának a ciklikusság ellen kell fellépnie, a gazdaság gyors növekedése éppen hogy egy okkal több a túlzott hiány miatti eljárás megindítására. A franciák és a németek legalább azzal mentegethetik magukat, hogy a gazdaságuk rossz bőrben van, ezért van szükségük növekedésserkentő költségvetési politikára. Magyarországnak be kellene végre látnia, hogy az új tagországok közül azért bírálják egyedüliként, mert hiteltelen a fiskális politikája: még azokat a célokat sem teljesíti, amelyeket saját maga tűzött ki maga elé. Az is igaz persze, hogy a maastrichti kritériumokat inkább a fejlettebb országok gazdaságára szabták. Különösen igaz ez az inflációra: az úgynevezett Balassa-Samuelson-hatás miatt a külkereskedelemben részt nem vevő áruk ára erőteljesebben növekszik a gyorsan felzárkózó országokban, mint azokban, ahol a növekedés szerényebb. Raadásul az energiafelhasználás gyenge hatékonysága miatt az új EU-tagállamokban az energiaárak is inkább hatnak az inflációra, mint a régiekben. Így aztán igazzá válhat, hogy ha az inflációt leszorítják a maastrichti szintre, az megakaszthatja a termelékenység és a gazdaság növekedését.

Az interjú második része (Oldaltörés)

© HVGHVG: Mit gondol, mennyire költötte és költi okosan Magyarország az uniós fölzárkóztatási alapokból befolyó pénzeket? A 2007-2013-as EU-költségvetésben 22,6 milliárd eurót irányoztak elő Magyarország számára ilyen támogatásként, vagyis nemsokára itt állunk majd az édes gonddal: mire fordítsuk a leghasznosabban ezt az óriási összeget?

A. M.: Annyi biztos, Budapesten nagy lesz a kísértés, hogy a pénz jó részét infrastrukturális beruházásokra költsék, mivel ezek egyrészt jó sok pénzt képesek fölszívni, másrészt az eredmények azonnal láthatók, kézzelfoghatók. Ráadásul még az is igaz, hogy Magyarországnak szüksége van az infrastruktúra fejlesztéséhez ahhoz, hogy csökkenhessenek a különbségek a régiói között. De legalább ilyen fontos lenne a technológiai fejlesztés, illetve a képzés.

HVG: A környező EU-tagállamokban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, illetve Szlovéniában mit csináltak az utóbbi években jobban, mint mi, magyarok?

A. M.: Szlovákia átfogóbb reformokat hajtott végre, világosabb célokat tűzött ki, és célratörőbben szerezte meg a külföldi befektetéseket. De a közép-európai országoknak nem ártana, ha szemügyre vennének a régión kívül fekvő országokat is, például Észtországot. Példaként arra, hogy reformok és technológiai fejlesztések révén miként válhat egy parányi gazdaság a világgazdaság versenyképes szereplőjévé.

HVG: A szlovák gazdaságnak nemcsak nemzetközi elismerést, hanem sok tőkét is hozott az egykulcsos adó, melynek bevezetése Magyarországon csak a két jelenlegi parlamenti kis párt, az MDF, illetve az SZDSZ programjában kapott helyet. Hasznosnak tartja ezt az eszközt?

A. M.: Az egykulcsos adó visszaszorítaná a szürkegazdaságot, mivel az emberek kevesebbet törnék a fejüket az adókerülésen. Hogy a külfölditőke-beáramlást növelné-e, abban már nem vagyok ilyen biztos. Magyarországon kardinális kérdés, hogy elég adó folyna-e be az államkasszába. Amíg a költségvetés kiadási oldala nincs rendbe téve, ezt a lépést különösen kockázatosnak tartanám. Ha csökkennének az adóbevételek, megnőhetne a kísértés a közvetett adónemek - az áfa, a jövedéki adó, illetve a vámok - föltornászására, amint az Szlovákiában is megesett a 19 százalékos egykulcsos adó bevezetésekor. Igen ám, de Magyarországon a közvetett adók így is magasak, átlagosan 16,2 százalékosak, szemben az uniós 13,5 százalékos átlaggal. Ezért a következő kormánynak, ha valóban adócsökkentésben gondolkodik, alighanem inkább a közvetett adókat kellene leszállítania.

HVG: Románia, Bulgária és később talán Horvátország, valamint a többi balkáni állam csatlakozása Magyarország számára inkább új lehetőségeket teremt, vagy éppenséggel elszívja Magyarországról a tőkét, a külföldit és a hazait egyaránt?

A. M.: Feltétlenül a lehetőségek növekszenek inkább. Magyarország hasznot húzhat a kereskedelem felfutásából, ami eme országok csatlakozásával minden bizonnyal bekövetkezik, és a magyar vállalatok a délkelet-európai terjeszkedést is kedvező helyzetben folytathatják. Jó példa erre a Mol, amely már megkezdte a cégfelvásárlásokat ebben a térségben.

KOCSIS GYÖRGYI, LŐKE ANDRÁS

Hozzászólások