A szociális és munkaügyi tárca a kórházi közmunkaprogramra országosan egymilliárd forintot különített el, de a kevés pályázó miatt mindössze 382 millió forint támogatást tudott felosztani. A Zala Megyei Kórház 12 millió forintot nyert a pályázaton, amiből 9 hónapon át, havi 73-80 ezer forint bruttó fizetésért 10 főnek tudnak munkát biztosítani - nyilatkozta a lapnak Kovács Erzsébet, a kórház ápolási igazgatója.
A regisztrált munkanélküliek közül - akadt köztük kozmetikus és diplomás is - a kórház a munkaügyi központtal közösen választotta ki a közmunkásokat. A kisegítő ápolók 80 órás tanfolyam elvégzése után a szakdolgozók felügyelete mellett látják el a feladatokat.
A kisegítők alkalmazása nem oldja meg a létszámhiányt, de számos olyan feladat van, amit a betegágy mellett el tudnak majd látni. A kórházban jelenleg 44-46 szakdolgozói létszámhiány van, de egy másik nyertes pályázat segítségével nyáron 20 OKJ-s végzettségű ápoló is munkába állhat - olvasható a Zalai Hírlapban.
Közmunkaprogram a zalaegerszegi kórházban
A közmunkaprogram keretében tíz ember számára biztosítanak munkát április elejétől Zalaegerszegen, a megyei kórházban - írja csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.