„Tizenhárom évig jártam egyetemre, nem mintha annyira rossz tanuló lettem volna, csak egyik szak jött a másik után, és időbe telt, míg eldöntöttem, mit szeretnék csinálni” – jelzi a korrupcióellenes szervezet 37 éves magyarországi vezetője, hogy nem hirtelen ötlettől vezéreltetve lett a manapság annyira felkapott téma hazai apostola. A vendéglátós mama és a Vilatinál üzemmérnök papa kezdetben egy angyalföldi lakótelepi általános iskolába íratta be, de hamar kiharcolta, hogy már az általánost, majd a gimnáziumot is a Trefortban fejezhesse be. „Az utolsó év kicsit bulizósra sikerült, nem is vettek fel a Közgázra.” Egy évig a szülők családi vállalkozásában, egy Kresz Géza utcai vegyesboltban volt eladó, ami annyira mélyen érintette, hogy gyorsan megemberelte magát. 1991-ben már az ELTE matematika és spanyol szakán tanult, majd a matek helyett felvette a kulturális antropológiát. Később a külker főiskolára is beiratkozott. A bölcsész- és közgazdászdiploma megszerzése után a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakának doktori iskoláját is elvégezte. Három évig Barcelonában is élt, ahol ösztöndíjasként a politika és a kormányzás fortélyait tanulmányozta. 2001-ben az Ifjúsági és Sportminisztériumban kezdte a pályafutását, ahol három évig Topolánszky Ákos kábítószerügyi államtitkárságán volt nemzetközi referens, majd főosztályvezető-helyettes. Beleunva a sok bürokráciába, a szabadúszás mellett döntött, konferenciákat szervezett és a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkáiban dolgozott. 2006 óta a Transparency International színeiben küzd a korrupció ellen. Kezdetben az uniós források átláthatóságáról szóló mintaprogramban vett részt, 2007 közepe óta ő vezeti a budapesti leányszervezetet.
A korrupcióellenes harcba ferencvárosi lakásából elinduló, családi állapotát tekintve hajadon Alexa a sportok szerelmese. Ha teheti, nem is öregecske Nissan Almerájával, hanem biciklivel közlekedik, emellett búvárkodik, jógázik, sőt újabban vív is. „Jópofa sport, bár akármilyen versenyen indulok, tuti fixen utolsóként végzek” – tudatja, hogy a kudarcok csak tovább erősítik elszántságát.
– A blogjában olvastuk, hogy a legjobb tanács, amit valaha kapott, hogy kerülje a túlságosan konfliktuskerülő, óvatos nyilatkozatokat. Akkor reménykedhetünk, ugye, hogy most is ugyanazzal a kritikus szemlélettel, szenvedéllyel beszél magáról és a munkájáról, amilyennel a pártok átláthatatlan kampányköltekezéseit szokta csepülni?
– Hack Péter mondta nekem, hogy a Transparency hitelességét veszélyezteti, ha mindig távolságtartó vagyok. De nem voltam én mindig ilyen belemenős! A mostani munkám során komoly személyiségfejlődésen mentem át, sokkal bátrabb lettem. A kampánypénzekkel kapcsolatban már azt is nagy eredménynek tartom, hogy a téma megjelenik a közbeszédben.
– Akkor is ennyire harcos, ha a csöpögő csapot megjavító szerelő nem akar számlát adni?
– Jaj, nem szoktam ám ilyen agresszív lenni! Legalábbis remélem. Inkább udvariasan próbálok ráhatni, hogy mindenki tegye a kötelességét.
– De, ha tehetné, szívesen kicsavarná nőtársai kezéből a hálapénzes borítékot, amit szülés után adnak az orvosuknak?
– Hát, ez nagyon nehéz kérdés. Kicsit hasonló ahhoz, hogy néhány afrikai országban vesztegetni kell az ivóvízért. A szülésnél is rendkívül kiszolgáltatott az ember, hiszen a gyermeke életéről van szó. Szóval, megértő is tudok lenni, nem vagyok afféle rettenthetetlen keresztes lovag. Ezért szeretek itt, egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyik nem az egyéneket hibáztatja, hanem a rendszert magát igyekszik megváltoztatni.
– Ha már rendszerváltás, ön éppen akkoriban érettségizett. Gondolt arra, hogy sikerei talán annak is köszönhetőek, hogy az elit iskolák egyikébe, a Trefortba járt?
– Őszintén szólva, elég sok bajom volt az ottani, számomra nagyon zárt gondolkodásmóddal. Nagyon igyekeztek belénk tölteni az elittudatot, ami biztos nem rossz, de én ettől nem éreztem jól magam. Mindamellett nagyon hálás vagyok, és rengeteget köszönhetek a tanáraimnak.
– No lám, a korrupció elleni harc és a diplomáciai érzék milyen jól megfér egymás mellett. Igaz is, sokat élt, tanult külföldön. Kalandvágyból jött haza? Vagy annyira tiszta a közélet a spanyoloknál, hogy esélye sem lett volna ott elhelyezkedni?
– Külföldről hazajönni mindig trauma. Amikor lejárt az ösztöndíjam, és vissza kellett költöznöm, nagyon nem fűlt hozzá a fogam. De eltelt egy év, és úgy éreztem, nem tudnám végleg itthagyni Magyarországot.
– Pláne hogy állást is kapott az ifjúsági és sporttárcánál. Tudjuk, hogy ön a drogügyi államtitkárságon dolgozott, de semmi gyanús nem tűnt fel? Például hogy a szomszédos szobák ajtaján Zuschlag János és társai kilincselnek a pályázati pénzekért.
– Apró pont voltam a minisztériumban, nem láttam bele a tárca ügyeibe, csak a saját EU-s programjaimmal voltam elfoglalva. Utólag persze én sem értem, miért volt olyan egyértelmű, hogy a pályázatok bírálati anyaga felmegy a politikai államtitkárhoz további elbírálásra – ami egyébként jobb- és baloldali kormányzás esetén hasonló volt.
– Az egyes szakpolitikusok által bírált, mások által remegve tisztelt korrupciós indexük összeállításán és az okos gondolatokon kívül mit sikerült konkrétan elérnie a közélet tisztulásáért?
– Ami az indexet illeti, a kritikák egy része nyilván jogos, igyekszünk is erősíteni a szakmaiságot. De azt önök is elismerhetik, hogy nincs ma ennél megbízhatóbb mérőszám. Bár konkrét esetek leleplezése valóban nem igazán kötődik a nevünkhöz, talán emlékeznek, hogy Vahl Tamás miattunk nem lett gazdasági miniszter, mi idéztük fel, hogy a cégét korábban kartellezés miatt megbüntették. Számos jogszabályban – például a közérdekű bejelentők védelméről szóló, a napokban hatályba lépő törvényben – pedig erősen benne van a kezünk.
– Akkor ezek szerint önt, a korrupcióügyek avatott szakértőjét már semmivel sem lehet meglepni? A százmilliós végkielégítések meg lecsukott polgármesterek hírére már meg sem rebben a szeme?
– A múltkor a Közbeszerzések Tanácsa megrendelt egy tanulmányt, amely valahogy sehogysem akart elkészülni. Mi nagy nehezen kikényszerítettük a nyilvánosságot, aztán kiderült, hogy a négyszáz oldalból is csak négy oldalt hoztak nyilvánosságra. Na, ezekkel az apró trükkökkel a mai napig meg tudnak lepni.
– A munkája mennyire fertőzte meg a magánéletét? Ha úgy döntene, hogy összeköti az életét valakivel, eleve kizár bizonyos szakmabelieket, mondjuk a politikusokat?
– Nincs ilyen alapelvem, mi több, tartsanak naivnak, de hiszek abban, hogy a politikusok között is van tisztességes. Nálam egyébként mindig az egyéniség a legfontosabb.
– És a korrupció elleni hadakozásból meg lehet élni?
– Amikor alapítványi formában megalakultunk, úgy gondoltuk, az állásunk mellett ez csak a hobbink lesz. Aztán kiderült, hogy olyan dologba tenyereltünk bele, ami hiányterület Magyarországon. Másfél év után eldöntöttük, hogy kilépek a kuratóriumból, és fizetett ügyvezető leszek. Az első évben annyira kevés pénzt kaptam, hogy a tartalékaimat éltem fel. Ma már van annyi pályázat, hogy a szervezetet normálisan lehet vezetni.
IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS
