A négy év múlva esedékes szocsi téli olimpiára mostantól kézi vezérléssel készülnek a sportolók – jelentette be a múlt héten Vitalij Mutko orosz sportminiszter, miután az ország válogatottja csúfosan leszerepelt a vancouveri játékokon. A várt 30-35 érem helyett mindössze tizenhármat sikerült szerezni, abból is csak három lett arany, ami a részt vevő országok rangsorában az eddigi legrosszabb orosz eredményhez, a 11. helyezéshez volt elegendő. A kudarc nemcsak a szurkolókat keserítette el, hanem a politikusokat is, ezért a parlament a sportvezetők beszámoltatására, a számvevőszék pedig az elszámoltatásukra készül. Vlagyimir Putyin kormányfő „szervezeti következtetések” levonását tartja szükségesnek, míg Dmitrij Medvegyev elnök nyíltan távozásra szólította fel az orosz csapat felsüléséért felelősnek tartott tisztviselőket. Az olimpiai bizottság elnöke, Leonyid Tyagacsov a múlt héten – némi vonakodás után – be is nyújtotta lemondását. A példamutató szigort kilátásba helyező Mutko viszont egyelőre kapaszkodik a székébe, ami tovább élezheti a politikai pályára lépett néhány egykori olimpiai bajnok és az orosz sportot irányító hivatalnokok vitáját.
Előbb a háromszoros olimpiai aranyérmes, Oroszországban szinte ikonként tisztelt volt műkorcsolyázónő, a hatalmi párt, az Egységes Oroszország (JeR) parlamenti képviselője, Irina Rodnyina vádolta egyebek közt passzivitással, sportdiplomáciai tehetetlenséggel a vancouveri orosz csapat vezetőit. Csatlakozott hozzá frakciótársa, a páros műkorcsolyázás Salt Lake City-i olimpiai bajnoka, az állami duma sportbizottságának elnöke, Anton Sziharulidze. Ő egyenesen a szakszövetségeket uraló klánokról beszélt. Személyi változásokat sürgetett a JeR másik üdvöskéje, Szvetlana Zsurova volt gyorskorcsolyázónő is, aki a torinói téli játékok aranyérmével a zsebében a parlament alelnöki székéig emelkedett. A másik oldalon a síedzőként állítólag Putyinnal is foglalkozó Tyagacsov és a kormányfő szentpétervári köréhez sorolt Mutko viszont arra hivatkozik, hogy ők keményen dolgoztak, a gondok korábban kezdődtek. Az oroszok már a tavalyi szezon végén is csak kilencedikek voltak a nemzetközi télisport-rangsorban, és ezért jórészt a Rodnyina köréhez tartozó egykori jégkoronglegenda, Vjacseszlav Fetyiszov a felelős, 2008 őszéig ő állt ugyanis az orosz sport élén – hangoztatják.
A bűnbakkeresők a kölcsönös egymásra mutogatás közepette is egyetértenek abban, hogy a hazai pályán, a szocsi játékokon induló versenyzők sikeréért gyors és komoly szervezeti átalakításra van szükség az orosz sportban, ahol súlyos rubelmilliárdok forognak. Tavaly csak a válogatott vancouveri felkészülésére 500 millió rubelt (több mint 3 milliárd forintnyit), valamint – valószínűleg a külföldi kiadásokra – 13 millió dollárt költöttek állami forrásból. Ugyanennyit áldozott rá az a jótékonysági alap is, amelyen keresztül a leggazdagabb orosz üzletemberek támogatják hazájuk olimpikonjait. A szaktárca büdzséje 2009-ben 20 milliárd rubel volt, de – mint az Itogi hetilap összesítése írta – különböző „nem üzleti forrásokból”, azaz jórészt alapítványoktól, társadalmi szervezetektől további évi 300 millió dollár, azaz 9 milliárd rubel is befut a sport támogatására. És ott vannak még a szponzori szerződések. A nagy gazdasági ügyletek értékét még mindig előszeretettel valutában számoló orosz sajtó jelentései szerint csak az olimpikonokat öltöztető orosz divatcég, a BoscoSport 100 millió dollárt fizetett azért, hogy 2016-ig ő szállíthassa a válogatott formaruháit.
Finanszírozási forrás tehát van elég, a fő gond az, hogy a föntről elosztott pénz túlságosan sok állomáson keresztül jut el a címzettekhez. Jó része útközben elfolyik, a maradék felhasználása pedig nem eléggé hatékony – vélik a szakemberek. Az Ekszpert moszkvai gazdasági magazin elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy a támogatásból éppen azok a sportágak gyűjtik be a legtöbbet, amelyek önfenntartásra is képesek lennének, miközben a téli sportok – a jéghokit és a műkorcsolyát kivéve – másodlagossá váltak. Egy élvonalbeli klub tartalékcsapatában szereplő, sokadrangú focista akár havi ötezer dollárt is kereshet – írja a lap –, míg egy olimpikon sífutó harmadennyit kap, ráadásul sokszor elemi gondokkal küzd. A szibériai Tyumenyben nevelkedett biatlonversenyző, Anasztaszija Kuzmina, aki Vancouverben szlovák színekben nyert egy arany- és egy ezüstérmet, például azért költözött el Oroszországból, mert miután családot alapított, nem segítettek neki lakásproblémái megoldásában. A magasabb fizetés és a jobb munkakörülmények miatt külföldre ment sok orosz tréner, köztük az Észak-Amerikában dolgozó jégtáncedző páros, Marina Zujeva és Igor Spilband is. Ők az arany- és az ezüstérmes kanadai és amerikai kettős mestereiként voltak ott Vancouverben, de az USA-ban élő orosz edzők készítették fel a harmadik helyre szorult orosz duót is. A gyorskorcsolya olimpiai meglepetésembere, Ivan Szkobrjev ugyanakkor azután lett az örök ötödik-hatodikból dobogós, hogy egy olasz szakember vette át edzéseinek irányítását.
Vagyis megfogyatkozott az egykor kitűnően felkészült szakembergárda, ahogyan hiányos az orosz sport technológiai és tudományos háttere is. „A szovjet rendszer szilánkjaival dolgozunk”, pedig a sportot kiszolgáló saját innovációs termékek nélkül nem lehet stabil eredményekre számítani – írta internetes naplójában Mihail Prohorov. A nemzeti biatlonszövetség elnöki tisztét is betöltő milliárdos, aki a helyszínen kísérte figyelemmel az oroszok olimpiai bukdácsolását, egyebek közt azt nehezményezi, hogy míg a Szovjetunióban harminc akadémiai intézet szolgálta a sportot, mára még a sportorvosképzés is megszűnt Oroszországban.
Akad szakember, aki szerint az utánpótlás-nevelés, a sportiskolák szovjet tapasztalatait ismét hasznosítani kellene. Hiszen a 140 milliós Oroszországban ma feleannyi sportklub működik, mint a 8 és fél milliós Ausztriában. Valószínűleg jórészt azért, mert egy gyermek versenyszerű sportoltatásához többnyire komoly anyagi áldozatot kell hozniuk a szülőknek. Az Itogi adatai szerint ez akár havi 10-30 ezer rubel is lehet, miközben mondjuk egy tanár átlagfizetése alig valamivel haladja meg a 17 ezret. Mutko arra hivatkozik, hogy már hatezer sportiskolában 4 és fél millió gyermek felkészítése zajlik, noha a Szovjetunió szétesését követő évtized gyakorlatilag elveszett a sport számára. Semmi sem épült, és kiesett egy nemzedék – panaszkodott a miniszter, hozzátéve, hogy az infrastruktúra annyira lepusztult, hogy a curlingesek csak egyetlen helyen tudnak edzeni, használható síugrósánc, valamint bob- és szánkópálya pedig egyáltalán nincs Oroszországban.
POÓR CSABA / MOSZKVA
