Hat változatot tart további vizsgálatra érdemesnek a magyar kormány tárgyalódelegációja a Szigetköz vízellátásának helyreállítására (lásd Kanyarok, tekergetések című írásunkat), ezek listáját éppen egy éve adta át szlovák partnerének Erdey György kormánymeghatalmazott, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára. Az akkori előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat azóta részletesen is kidolgozták, s a magyar delegáció titkára a múlt héten ugyanezeket a – most már részletesebb – változatokat küldte el pozsonyi partnerének. Mindez a múlt szombati Népszabadságból úgy tűnt, mintha Magyarország lemondott volna eddigi követeléséről: arról, hogy több víz érkezzen a Duna főmedrébe. (A folyó 1992-es elterelése óta ötödannyi hozamot enged tovább Szlovákia a régi főmederbe. A víz nagy részét a szlovák területen épített üzemvízcsatornába irányítja, hogy a bősi turbinákat hajtsa velük. E haszonból Magyarország nem részesedik.) A dokumentumból azonban – állítja a zöld tárca – semmiféle „lemondás” nem olvasható ki, a legésszerűbb megoldásról pedig a társadalmi egyeztetést is magában foglaló úgynevezett stratégiai környezeti vizsgálatban lehet majd dönteni.
A választási kampány közepén bedobott hír a vízlépcsőügy egyéb fordulataihoz hasonlóan bizonyára hamarosan feledésbe merül. Arra azonban jó volt, hogy ürügyet szolgáltasson Deutsch Tamásnak, a Fidesz európai parlamenti képviselőjének Szabó Imre környezetvédelmi miniszter lemondásának követelésére.
Az ellenzéki politikus és néhány zöld szervezet hirtelen támadt vehemenciája nehezen érthető. Az elterelés tényét és a bősi erőmű létét elfogadó hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítélete óta a kétoldalú tárgyalásokat helyben járás jellemzi – a kormány és az ellenzék egyetértésével. Bár az egyezség létrejötte Magyarország számára lenne sürgősebb, mivel az egykor közösnek indult beruházásnak jószerével csak a hátrányait szenvedi el, az MSZP vezette kormány vízlépcső-politikáját évekig a tétovaság jellemezte. A Medgyessy-éra első intézkedése az volt, hogy 2002-ben visszamenőleges hatállyal menesztette az Orbán-kormány által kinevezett kormánybiztost, Székely Lászlót. Csapatát szélnek eresztette, irattárát három minisztérium közt szétszórta. Két évig tartott, mire az új tárgyalódelegáció felállt, s folytatódhattak az érdemi tárgyalások – ott, ahol Székely abbahagyta, majd a két ország uniós csatlakozása után kibővült tematikával, a vizek jó állapotban tartását előíró brüsszeli normák érvényesítésével. A megbeszélések paradox módon éppen a mostani purparléban kezdenek szakmai tartalommal töltődni – mondta a HVG-nek Bartus Gábor, Székely egykori munkatársa –, eddig a magyar fél képtelen volt konkrét rehabilitációs tervekkel alátámasztani a vízhozam növelésére irányuló követeléseit.
Amikor Adony polgármesteri hivatalának bővítésére 100 millió, a Diósgyőri VTK stadionrekonstrukciójára 300 millió, a nyírbátori tornacsarnok építésére 450 millió forintot szabadított fel a kormány 2008 végén a költségvetés általános tartalékából, a szaktárca vízlépcsővel kapcsolatos feladataira is kikanyarított 294 millió forintot. Az Orbán-éra óta ez volt az első alkalom, amikor egyáltalán jutott pénz a kétoldalú tárgyalások szakmai anyagainak finanszírozására, ám azóta sincs egyetlen fillér sem e célra a központi költségvetésben. Az egykor nemzetinek tekintett ügy tehát igencsak hátraszorult a fontossági sorrendben.
A konfliktust valóban nehéz megoldani, így a mindenkori kormányok görcsös döntéselhárítási igyekezete nem meglepő. A hágai ítélet az elterelés utáni helyzetben azt írta elő a két országnak, hogy az 1977-ben kötött vízlépcsőszerződés szellemében, de az új környezetvédelmi normáknak is megfelelően állapodjanak meg a már megépített műtárgyak közös működtetéséről. Bár a bíróság leszögezte, hogy az 1977-es szerződésben szereplő nagymarosi vízlépcső megépítését nem tartja szükségesnek, a szlovák fél időről időre felveti, az említett uniós elveket épp egy efféle nagyberuházás szolgálná a legjobban. Az ügyet az unió által szorgalmazott Duna-stratégia kidolgozói is nagy ívben kerülték, a szlovák és magyar félre hagyva a megállapodást.
SZABÓ GÁBOR
