Fordulatot vár a két ország viszonyában az orosz és az ukrán elnök. Viktor Janukovics a múlt héten látogatott Moszkvába, ahol kollégájával, Dmitrij Medvegyevvel, majd Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel folytatott tárgyalásain egyebek közt abban állapodtak meg, hogy az új ukrán kabinet megalakulása után a kormányokra bízzák az együttműködés összehangolását, például az energetikai kapcsolatok rendezését. Ukrajnában az orosz importgáz – jelenleg a németországinál is magasabb – árának csökkentését várják, és azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az ország gázvezetékrendszerét orosz, ukrán és európai uniós vállalatokból álló konzorcium felügyelete alá helyezik. Janukovics, aki némi rosszallást váltott ki Moszkvában azzal, hogy elnöki beiktatását követő első útja nem oda, hanem Brüsszelbe vezetett, több kényes ügyben is Oroszországnak kedvező ígéretet tett. Mint mondta, a fekete-tengeri flotta ukrajnai bázisának kérdésében hamarosan mindkét fél érdekeinek megfelelő megállapodás születhet, és érvényt szereznek az orosz ajkú lakosság anyanyelv-használati jogának is.
Janukovics Moszkvában
Fordulatot vár a két ország viszonyában az orosz és az ukrán elnök.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.