A szigetközi rehabilitáció fő gondolata, hogy a mellékágaknál olykor tíz méterrel is lejjebb lévő főmeder vízszintjét a mellékágakéval megegyezőre emelje. A március 5-én Szlovákiának átadott dokumentum az alábbi, régóta ismert és lehetségesnek tartott műszaki változatokat tartalmazta:
– Éves átlagban a vízhozam fele jusson a Duna főmedrébe. Az erősebb sodrással több hordalék érkezne – és rakódna le – a meder alján. Az így magasabb főmeder nem szívná le a mellékágak vizét, ezzel a kívánatos szinten lehetne tartani a talajvizet, és megszűnne a kiszáradás a főmeder közelében.
– Az úgynevezett meanderező, azaz kanyargós változat a mellékágakon keresztül vezetné a Dunát, így a kisebb hozam és a keskenyebb meder egyensúlyban maradna. Az új útvonal néhányszor keresztezné a mai főmedret, amelyben a felszínen nem látható fenékküszöbök vagy mozgatható állású („mobil”) gátak biztosítanák, hogy a vízhozam nagyobb része ne a fő-, hanem a kiválasztott mellékágban hömpölyögjön.
– A mederszélesítés a folyóra bízná a kanyargós új ágak kialakítását. A mesterséges terelő műtárgyak, például régi kőgátak elbontásával a víz nagy íveket vájna, középen lerakná hordalékát, a meder emelkedne. Megszűnne a fő- és a mellékágak közötti szintkülönbség, a főág is mellékágak együttesévé alakulna.
– Az elsősorban az osztrák WWF zöld szervezet által javasolt megoldás utóbbinak a fordítottja: a főmeder szűkítésével érné el a vízszint emelését. Hatalmas földmunkával egyrészt arrébb dózerolnák a meder oldalát, másrészt a helyi anyagból szigeteket építenének.
– Az előző elgondolás változataként a meder szintjét hozott anyaggal is emelnék.
– A vízügyi szakembereket is tömörítő Szigetközi Természetvédelmi Egyesület javaslatát tükröző változat három duzzasztóval – vagy úgynevezett mobil gáttal – emelné meg a főág vízszintjét, ezek átjárhatóságát a halak számára hallépcső, a hajóknak zsilip biztosítaná.
