Néhány évtizeden belül másodszor vívja meg az USA ugyanazt a háborút, csak ellentétes oldalon – állapította meg Bruce Riedel, a washingtoni Brookings Institution szakértője, aki Barack Obama amerikai elnök Afganisztán-stratégiájának tavalyi felülvizsgálatát vezette. Riedel az 1980-as években a beosztottja volt Robert Gates jelenlegi védelmi miniszternek, aki akkor a CIA regionális vezetőjeként segítette a szovjetellenes afganisztáni lázadókat, majd a Cég igazgatóhelyetteseként irányította az iszlamista fegyveresek, a mudzsahedek toborzását, kiképzését és felfegyverzését. Olyan hadurakét – mint Gulbuddin Hekmatjar, Dzsalaluddin Hakkani –, akik utóbb a tálibokkal és az al-Káida terrorhálózattal szövetkeztek az USA ellen.
Riedel és Gates azon kevés amerikai tisztviselők egyike, akik láthatták az 1979-ben kezdődött és 1989-ben csúfos vereséggel zárult afganisztáni szovjet kalandot. Gates 1996-os memoárjában papírra is vetette a tanulságokat, és bár tavaly kezdetben ellenezte a csapaterősítést, végül elfogadta Stanley McChrystal tábornoknak, az Afganisztánban lévő haderő parancsnokának a tervét.
Kísérteties hasonlóságok mutatkoznak a két háború között. Az USA a 2001. szeptember 11-ei merényletek után saját biztonságára hivatkozva indította el a háborút afganisztáni szövetségeseivel az Oszama bin Ladent befogadó tálibok ellen. A Szovjetunió – a hozzáférhető CIA-akták szerint – nem vett részt az 1978-as kabuli baloldali puccsban, viszont 1979 végén eleget tett Hafizullah Amin kommunista afgán elnök intervenciós kérésének, mert attól félt, hogy a Kabul-ellenes iszlamista lázadás átterjed a muszlim többségű szovjet köztársaságokra. Ahogy az amerikaiak sem számítottak az eszkalációra, a szovjetek is úgy vélték, hamar hazatérhetnek. Ezért egy kommandójuk megölte Amint, és az iszlámmal szemben mérsékeltebb Babrak Karmal került a helyére.
A kegyelmi állapot a NATO és a szovjetek számára is nagyjából két évig tartott. Az elkergetett tálibok Irak 2003-as inváziója után kezdtek magukhoz térni, a szovjetek pedig – a fejlesztések és építkezések dacára – 1982-ben szembesültek a helyzet hirtelen romlásával. Igor Rogyionov tábornok úgy emlékezett, hogy a katonák brutalitása, a túlzott erő bevetése, az ártatlan civilek halála ütött vissza. Pjotr Szuszlov, a szovjet titkosszolgálat, a KGB egykori tisztje szerint Washington politikailag is ugyanabba a hibába esett, mint a szovjetek: eleinte nem vette figyelembe a törzsi-etnikai viszonyokat. A kisebbségben lévő tádzsikokra és üzbégekre támaszkodott, holott a lakosság több mint felét a pastuk teszik ki. Ahogy Obama, úgy Mihail Gorbacsov szovjet államfő is elődjétől örökölte a háborút, és első hivatali évében, 1985-ben kérték a tábornokok a komoly csapaterősítést. A háború csúcsán 120 ezer szovjet katona harcolt Afganisztánban, az amerikai és NATO-erők létszáma az idén meghaladja majd a 130 ezret.
Gates és McChrystal ugyanakkor nem győzi hangoztatni a két háború közti különbségeket. Szerintük az amerikaiakat szívesen fogadták az afgánok, míg a szovjeteket nem, és a lakosság többsége még mindig nem említi egy lapon a mai és az egykori megszállókat. Az afgánok – hangzik egy másik érv – most saját maguk választhatták meg a kormányukat, a szovjetek viszont Karmalt is menesztették, és a helyére Mohamed Nadzsibullahot ültették. Végül pedig a szovjetekkel szemben álló mudzsahedeket az amerikaiak, szaúdiak, pakisztániak segítették; a tálibok nem is álmodhatnak ekkora támogatásról öböl-beli és pakisztáni patrónusaiktól.
Ezért is ijesztő a szívósságuk. Kezükre játszik Hamid Karzai afgán elnök kormányának gyengesége, korrupciója és hozzá nem értése. Karzai – mint korábban Nadzsibullah – hiába ajánlott egységkormányt ellenségeinek, ahogy a mudzsahedek, úgy a tálibok is elutasították a békejobbot. Pedig Nadzsibullahnak erős hadserege, hatalma volt, vesztét a szovjet kivonulás után Moszkva támogatásának elapadása okozta. Karzai kormánya is kártyavárként omlana össze, ha az USA magára hagyná, márpedig Obama azt tervezgeti, hogy jövőre, a háború tizedik évében megkezdi a leépítést. Zbigniew Brzezinski – aki 1979-ben Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt – nemrég figyelmeztetett: az USA csak akkor nem jut a Szovjetunió sorsára, ha megállítja a gerillákat, és ha eléri, hogy az afgánok ne hódítókként nézzenek az amerikaiakra.
