Beszüntette a Tisza-tavi horgászengedélyek kiadását, illetve vállalta az eddig megváltottak visszavásárlását a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), miután időlegesen felfüggesztette a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft.-vel vívott harcát a tó horgászengedélyeinek árusítási jogáért. A Sporthorgász halőrei rapsicnak tekintik ugyanis a Mohosz-engedélyes pecásokat, és bejelentést tesznek ellenük a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál, amely 10–200 ezer forintos bírságot szabhat ki rájuk. A jogvita a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egyik 2002-es döntéséig nyúlik vissza, mert akkor került a szövetség kezéből a Tisza-tó halászati joga a kilenc települési önkormányzatot, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot és a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetségét tömörítő Sporthorgász Kft. kezébe. Az új hasznosító olyan szerződést kötött az FVM-el, amelyik kimondja, mindaddig a Mohosz jogosult az engedélyek kiadására, amíg a szövetség befektetéseit a Sporthorgász meg nem téríti. A szövetség először 380 millió forintot követelt, utóbb 145 millióval is megelégedett volna, de még egy fillért sem kapott. A Sporthorgász a követelésekből csak 700 ezer forintot ismer el, ezért bírósághoz fordult, tárgyalás június első felében várható.
Tisza-tavi horgászper
Beszüntette a Tisza-tavi horgászengedélyek kiadását, illetve vállalta az eddig megváltottak visszavásárlását a Magyar...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.