„A tengerentúlon tökéletesen ismeretlen ez a fajta, és Európában is legfeljebb a chablis és néhány rizling közelíti meg mineralitásban és floralitásban” – sorolt szakszerű érveket Romsics László nemzetközi borakadémikus annak alátámasztására, hogy a furmintot kellene Magyarország úgynevezett ikonborává avatni. A nyilván sokakat megosztó kijelentés azon a mesterkurzuson hangzott el, amelyet Romsics Közép-Európa eddigi legnagyobb boreseményén, a hétvégén Budapesten megrendezett VinCE2010-en tartott. A monstre kóstolón száz vezető pincészet nedűit lehetett ízlelgetni, és a világ 278 legkiválóbb bormestere (Master of Wine) közül is kurzust tartottak néhányan, köztük a szakmában élet-halál uraként tisztelt Jancis Robinson, a Financial Times borkritikusa, II. Erzsébet királynő borügyi tanácsadója. A nemzetközi borpápák is lehetőséget látnak a furmintban, amelynek alapanyagát jelenleg Tokaj-Hegyalján 4 ezer hektáron, a somlói borvidéken pedig 70 hektáron termesztik. A szőlőfajta pozícióit erősítheti, hogy az említett két borvidéken belül számos, több mint két évszázad óta klasszifikált – azaz hivatalosan minősített – termőhelyen művelik.
Arccal a furmint felé?
„A tengerentúlon tökéletesen ismeretlen ez a fajta, és Európában is legfeljebb a chablis és néhány rizling közelíti...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.