„Az ajánlás érvényességének és hitelességének elengedhetetlen feltétele a saját kezű aláírás. A többi adat az ajánló választópolgár jelenlétében másképp is rávezethető az ajánlószelvényre” – az Országos Választási Bizottság februári állásfoglalása látszólag egyértelmű, mégis sok bonyodalom forrása lett a cédulagyűjtés során. Számos esetben azért dobták ki a helyi választási bizottságok az ajánlások egy részét, mert azok például más színű tollal voltak kitöltve, mint amilyen az aláírás volt, vagy – a szignót kivéve – tucatszám ugyanaz a kéz töltötte ki azokat. Slosár Gábor (MDF) először azért kapott pirosat, mert a választókerületi bizottság szerint a „kitöltési módok (...) arra engednek következtetni az eset összes körülményeit figyelembe véve, hogy az ajánlószelvényen szereplő adatok egy részét a választópolgár távollétében vezették rá az ajánlószelvényre”. Ez azonban csak spekuláció volt, így végül Slosár indulhat.
A pártok kölcsönös vádaskodásaihoz vezető, lapzártánkkor is tartó cédulagyűjtési viták minden korábbinál jobban megmutatták, hogy a húsz éve működő ajánlási rendszer cserére szorul. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy gyakorlatilag nyílt szavazásnak számít, s a pártok jórészt arra használják, hogy választói adatbázisokat állítsanak fel maguknak. A Fidesz–KDNP például az összes szavazó egynegyedének céduláját bespájzolta, noha a kétmillió helyett 132 ezer is elég ahhoz, hogy egy párt minden egyéni kerületben indíthasson jelöltet. A túlgyűjtés a kis pártok életét keserítette meg, s ez a helyzet jó táptalaja a cédulahamisítástól az ajánlások adásvételéig tartó illegális akcióknak.
