Megszüntette kínai keresője működését, és a felhasználókat a Kínán belül különleges státust élvező Hongkongban bejegyzett szolgáltatására irányította át hétfőn az amerikai Google. A szoftvercég így akarja kikerülni azokat a kínai szabályokat, amelyek előírják, hogy blokkolja a Peking által nemkívánatosnak minősített találatokat Tibet és Tajvan hovatartozásáról, a dalai lámáról vagy az emberi jogokról. Kínai jelenlétét – fejlesztőbázisát és hirdetésértékesítő hálózatát – ugyanakkor nem számolja fel. A világ legnagyobb, 400 millió felhasználót számláló internetes piaca a Google tavalyi 23,7 milliárd dolláros bevételéből csak 300 milliót hozott. A pekingi cenzúra elleni lépés kiélezheti a konfliktust, a Google-lal folytatott vita kapcsán ugyanis a kínai kormány többször hangsúlyozta: a cégeknek, a külföldieknek is, be kell tartaniuk a helyi törvényeket vagy viselni azok megszegésének következményeit.
A baj csak az, hogy a szabálykövetés nem egyszerű. Már az alapoknál gond van, mert Kínában nem létezik a jogszabályokat, illetve azok változásait egybegyűjtő közlöny. A különböző rendelkezéseket országos, tartományi vagy városi szinten, változatos nevek alatt és formában publikálják. A két éve életbe lépett új törvény a személyi jövedelemadóról és a foglalkoztatásról például részletesen nyilvánosságra került jogi kiadványokban, kormányszervek honlapjain és közleményekben, az azóta kiadott több tucat kiegészítés és értelmezés azonban gyakran csak hiányosan vált hozzáférhetővé.
Ráadásul az előírások alkalmazása is szeszélyes. A foglalkoztatásról szóló törvény például előírja, hogy ha egy határozott idejű szerződéssel alkalmazott munkavállalónak lejár a második ilyen terminusa, akkor harmadszorra a munkáltatónak határozatlan időre szólót kell vele kötnie. Richard Kimber, a sanghaji RHK Legal jogi tanácsadó iroda tulajdonosa elmondta a HVG-nek, hogy „egyes bíróságok a második szerződés lejárta után automatikusan kötelezik a munkáltatót a harmadik, határozatlan idejű szerződés megkötésére. Más városok azonban úgy értelmezik a törvényt, hogy a munkáltató nem köteles újabb szerződést kötni, de ha mégis megteszi, annak határozatlan időre kell szólnia.”
Nem könnyít a helyzeten az sem, hogy a törvényeket rendszerint csak kínai nyelven publikálják. Az EU Kereskedelmi Kamarájának sanghaji irodájában a HVG-nek válaszolva úgy vélték, ez sem véletlen. A kínai törvények szerint ugyanis a törvénytervezetekről elvileg a külföldi tulajdonú cégek is benyújthatnak szakvéleményt, ez azonban nehéz, ha a szöveg kínaiul és rövid határidőt adva jelenik meg. Létezik a kiszámíthatatlanság is. A több éve megszakítás nélkül Kínában tartózkodó külföldieknek például már a 2008-as jövedelemadó-törvény szerint is Kínában kellene adózniuk teljes – azaz az anyaországukban szerzettet is magában foglaló – bevételük után. Shelley Tang, az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég szakértője viszont állítja, hogy ezt a passzust az utóbbi két évben gyakorlatilag egyetlen külföldin sem kérték számon.
A törvények nem mindig átlátható alkalmazása mögött többen bújtatott protekcionizmust, a feltörekvő, külpiaci hódításokat tervező kínai vállalatok védelmét látják. Visszatetszést keltett az is, amikor 2009 júniusában a gazdasági tervezésért felelős nemzeti fejlesztési és reformbizottság arra utasította az országos, tartományi és helyi önkormányzati szerveket, hogy az 586 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagból kínai termékeket vásároljanak, és csakis akkor vegyenek importból, ha nincs megfelelő hazai. Ez ellentétben áll azzal, hogy Kína a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozása kapcsán vállalta, a közbeszerzéseken egyenlő esélyeket ad a külföldi pályázóknak.
Sajátosnak tartják azt is, hogy miközben kínai cégek szőröstül-bőröstül felvásárolnak külföldi autómárkákat, Kínában a külföldiek csak vegyesvállalatokban jelenhetnek meg, és azokban sem birtokolhatnak többségi pakettet, viszont megkövetelik tőlük a korszerű technológia bevitelét. A nyugati sajtó riasztónak nevezte, hogy tavaly nyáron államtitoksértés főbenjáró vádjával letartóztatták a Rio Tinto ausztrál–brit bányatársaság négy alkalmazottját, akik az ügyészség szerint az aktuális vasércszállítási tárgyalásokon kenőpénzt fogadtak el a nyersanyaghoz mindenképpen hozzájutni akaró kínai acélgyáraktól, és bizalmas információkat is szereztek tőlük.
A Rio Tinto tagadja a vádakat – az ügy miatt diplomáciai feszültség is kialakult Ausztrália és Kína között –, a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap pedig megjegyezte, hogy az ügy akkor robbant ki, miután a társaság visszautasította a kínai állami bányászati és fémipari konglomerátum, a Chinalco 19,5 milliárd dolláros részvényvásárlási ajánlatát. A hivatalos pekingi álláspont szerint egyszerű bűnügyről van szó, melyben a négy alkalmazott – egy kínai származású ausztrál és három kínai állampolgár – zárt ajtók mögötti tárgyalása hétfőn kezdődött, a vád immár „csak” ipari kémkedés és megvesztegetés. A Rio Tinto és a Chinalco pedig épp a múlt pénteken kötött megállapodást vegyesvállalat létrehozásáról egy potenciálisan évi 200 millió tonna vasérc kitermelését ígérő guineai bánya feltárására.
HOLCH GÁBOR / SANGHAJ
