Nincs összefüggés a katolikus papok szexbotrányai és a kötelező papi nőtlenség között – ekképpen summázta az utóbbi hetekben vihart kavart egyházi pedofilügyekkel kapcsolatos véleményét Giuseppe Versaldi, a Pápai Gergely Egyetem nyugalmazott kánonjogász- és pszichológiaprofesszora a Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano hasábjain. A tudós püspök még azt is jónak látta cikkében kifejteni, hogy „a laikusoknál és a házasoknál elterjedtebb a kiskorúak szexuális bántalmazása, mint a nőtlen papoknál”, mi több, „a kutatások szerint a bántalmazó papok többsége már tette előtt jóval korábban abbahagyta a cölibátus gyakorlását”.
A pedofilügyeket élesen elítélő és iszonyatos bűncselekménynek minősítő XVI. Benedek pápát többen azért bírálják, mert súlyos szavai ellenére mindeddig nem sok változás történt, a külvilág továbbra sem kaphat betekintést a bűncselekményt elkövető papok egyházi aktáiba. Sőt nemrégiben azzal is megvádolták a pápát, hogy három évtizede ő maga is eltussolt egy esetet. A német sajtóban csak családneve kezdőbetűjével emlegetett Peter Hullermann tiszteletest pedofil cselekedetei miatt helyezték át és küldték gyógykezelésre Münchenbe. A néhány héttel ezelőtti egyházi közlések szerint Joseph Ratzinger érseknek ez a döntése egy volt több száz személyi ügy közül, és feltehetőleg nem tudott a részletekről. Most, utólag egy beosztottja vállalta a felelősséget. A Der Spiegel időközben kiderítette, hogy valójában Ratzinger vezette 1980 januárjában azt a tanácskozást, amelyen a pap ügyéről döntöttek, és a lap szerint a müncheni érsekségnek már akkor a rendőrséghez kellett volna fordulnia a tiszteletes viselt dolgai miatt. Hullermann még azután is fiatalok között végezhette papi teendőit, hogy 1986-ban pénz- és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték pedofil cselekmények miatt. Pedig – mint szintén a hét végén írta a Süddeutsche Zeitung – pszichiátere már 1980-ban figyelmeztette az érsekséget, hogy a beteget nem lenne szabad fiatalok közé engedni.
A Vatikán többször is hangsúlyozta, hogy bár a gyermekbántalmazási esetek egyházi kivizsgálása titokban történik, a helyi püspök indíthatna eljárást világi bíróság előtt is. Püspöki kezdeményezésű perindításra azonban ilyen ügyekben eddig nem sok példa akadt. Nem véletlen, hogy Jeffrey Anderson minnesotai ügyvéd évekkel ezelőtt a pápát, sőt az egész Vatikánt is bíróság elé kívánta citálni, mivel a papi bántalmazások áldozatait képviselő prókátor úgy véli, „a katolikus egyház hierarchikus felépítésű, így semmi sem történhet a feljebbvalók tudta és felelőssége nélkül”. Az ügyvéd azt is felrója a vétkesek elöljáróinak, hogy számos esetben tudtak a történtekről, ám a botrány elkerülése végett nemcsak elmulasztották a hatóságok értesítését, hanem „olykor kifejezetten akadályozták az igazságszolgáltatást”.
Hasonló vádakkal Magyarországon is illettek már főpapot. Három évvel ezelőtt bűnpártolással gyanúsította meg Ternyák Csaba egri érseket az Egyházfórum keresztény közéleti-kulturális folyóirat. Ternyákot, aki korábban a papok ügyeit intéző legmagasabb katolikus egyházi fórum, a római Papi Kongregáció titkáraként szolgált, az Egyházfórum szerint 2006 nyarán keresték meg a pécsi egyházmegyéből azzal, hogy valószínűleg súlyos visszaéléseket titkolt el a helyi egyházi vezetés. A HVG úgy tudja, homoszexuális viszonyok és gazdasági bűncselekmények mellett egy pedofília gyanújába keveredett pap ügyének elkenése is szerepelt a bejelentésben. Az Egyházfórum azt állítja, Ternyák nem indított vizsgálatot, viszont a megvádoltakat nemcsak az ellenük tett feljelentésről, hanem a feljelentő személyéről is tájékoztatta.
II. János Pál már 2002-ben meghirdette a zéró tolerancia elvét, és úgy nyilatkozott, „a papságban és a vallásos életben nincs helyük gyerekek bántalmazóinak”. Azóta azonban nem sok változott. Igaz, büntetőjogilag nem is vonható felelősségre az – így az egyházi felettes sem –, aki elhallgatja a tudomására jutott szexuális bűntettet. Ezt a fajta „néma cinkosságot” maga a világi állam is csupán néhány, például az állam biztonságát súlyosan veszélyeztetőnek tartott cselekmény esetében szankcionálja.
Ráadásul az egyházi törvénykönyv a bűnt elkövető hívő megtérését, a „lelkek üdvösségét” tartja a legfontosabb szempontnak. A legsúlyosabb büntetés a kiközösítés, ám az eltiltott pap ismét gyakorolhatja kötelességeit és jogait, ha „a cselekményt valóban megbánta, és ezenkívül a károkat és a botrányt kellően helyrehozta, vagy azt legalább komolyan megígérte” – fogalmaz az 1983-tól hatályos egyházi törvénykönyv 1347. kánonja.
A polgári büntetőtörvényekhez hasonlóan külön szabályok vonatkoznak az erőszakkal vagy fenyegetéssel kicsikart szexuális bűnök szankcionálására. Ám az egyházi törvény még a legsúlyosabb esetekben és halmozódás esetében is csak „megfelelő büntetéseket” ír elő, amelyek legsúlyosabb szintje az elbocsátás. Az egyházi törvények bonyolult viszonyrendszere lehetőséget ad arra, hogy a kisgyerekeken esetleg sorozatban nemi erőszakot tevő plébános enyhébb elbírálás alá essen, mint aki mondjuk kezet emel a pápára. Ez utóbbi esetben ugyanis a büntetés eleve azonnali és „önmagától beálló kiközösítés”.
A botrányos ügyek átlátható kezelését maga az egyházi törvénykönyv is akadályozhatja. Az ugyanis az 1344. kánonban arról szól, hogy nem árt a büntetés kimondását alkalmasabb időre halasztani, ha előre látható, hogy a tettes „elsietett megbüntetéséből nagyobb bajok származnak”, de akkor is érdemes várni, ha egy ideig még „nem sürget a botrány megelőzésének vagy helyrehozatalának szüksége”.
Mára elég sürgetővé vált a helyzet, az önkritikus hozzáállásáról ismert bécsi katolikus érsek, Christoph Schönborn bíboros egyenesen őszinte szembenézésre szólított fel a papképzés, de a cölibátus kérdésében is. A bíboros tavaly júniusban ausztrál katolikusok kezdeményezését nyújtotta be a Vatikánnak, melyben sokan a cölibátus eltörlését és házas férfiak pappá szentelésének lehetőségét szorgalmazták. Bécsben feltűnést keltett, hogy Schönborn épp a múlt héten váratlanul találkozott a Mi vagyunk az egyház csoport vezetőivel, amelynek papi tagjai a cölibátus eltörlését követelik. Jóllehet az olasz sajtóban napvilágot láttak olyan találgatások, hogy a katolikus egyház néhány évtized alatt fokozatosan eltörölné a kötelező papi nőtlenséget, a napokban vatikáni tisztviselők ismételten cáfolták a hírt. Pedig Cláudio Hummes bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa négy éve úgy nyilatkozott, hogy a cölibátus nem dogma, csupán egyházfegyelmi előírás, ezért az „egyház felülvizsgálhatja ezt a kérdést”. Ugyanezt mondta két éve lapunknak Paskai László bíboros is: „a cölibátus csupán egyházi törvény, amit a törvényhozó megváltoztathat.”
