„Magyarország problémává vált” Kanada számára – jelentette ki az ottawai bevándorlásügyi miniszter, Jason Kenney e hónap elején egy tévés nyilatkozatában, arra utalva, hogy az országában menekültstátusért folyamodók legnagyobb részben hazánkból érkeznek. A többségében roma kérelmezők a sajtóhírek szerint olyan fejfájást okoznak a tengerentúlon, hogy felmerült, meg kéne vonni a vízummentességet a magyaroktól. Nem először, tehetnénk hozzá, hiszen Kanada – amely 1994-től tette kétoldalúvá az addig csak az ő állampolgárait helyzetbe hozó vízummentességet –, 2001 decemberében egyszer már visszatáncolt, ugyancsak a menekültekre hivatkozva. Akkor az év első 11 hónapjában Magyarországról érkezett a legtöbb, mintegy 3400 – általában a romákat ért atrocitásokra hivatkozó – menekültkérelem. Az évekig tartó huzavona végén aztán Ottawa 2008 márciusában újra megítélte ezt a kedvezményt Magyarországnak. Az Egyesült Államok a Brüsszelt is csatasorba állítani igyekvő magyar külügyi lobbizás ellenére csak bő fél évvel később, 2008 novemberében szüntette meg az új (bordó) útlevéllel rendelkező magyar – továbbá a cseh, a szlovák, illetve a balti – polgárok számára a vízumkényszert.
A határok húsz éve kezdtek „alanyi jogon” átjárhatóvá válni a magyarok számára, igaz – mint egy 1990 márciusában kipattant váratlan diplomáciai afférból tudható –, ennek épp az ellenkezője fenyegetett. Történt, hogy Prágában, a Varsói Szerződés külügyminisztereinek tanácskozásán a Magyarországot képviselő Horn Gyula merőben elvtársiatlan nyilatkozattal borzolta a kedélyeket: „Egyes értesülések szerint Csehszlovákia – gazdasági nehézségei és a külföldi turisták nagyarányú felvásárlásai miatt – az utasforgalom jelentős szigorítását tervezi a szomszédos országokkal szemben, sőt a vízumkényszer újbóli bevezetését is fontolóra veszi.” A plénum előtt egyúttal fel is kérte Václav Havel köztársasági elnököt, hogy tartózkodjon a helsinki záróokmány szellemével ellentétes lépéstől. Prága végül, ha volt is ilyen terve, elállt a szándékától, ugyanakkor tárgyalások kezdődtek a forint-korona árfolyam módosításáról, vámszigorításról, illetve arról is, hogy más országokra is kiterjesztik a magyarokat már 1989 szeptemberétől sújtó – Budapest által a kétoldalú tárgyalásokon rendszeresen nehezményezett – benzinutalvány-rendszert. Ez utóbbi szerint a csehszlovákiai benzinkutakon csak előre megváltott kuponokkal lehetett tankolni. A magyar és a csehszlovák turisták aligha tudták, hogy a két ország közti turistaforgalmat egy nyilvánosan ki nem hirdetett, tehát hatályos magyar jogszabállyá sem vált 1963-as kormánymegállapodás szabályozta. Ez mondta ki a vízummentességet, s – precedensként – nagy jelentősége volt az egész közép-európai térség idegenforgalmának fejlesztésében.
A széthulló egykori béketábor nyilvánossága elé tárt – hamvába holt – konfliktus a magyar lakosság számára leginkább azért lehetett különös meglepetés, mert a Németh-kormány akkortájt egészen másfajta híreket szállított szinte hétről hétre. Kovács László akkori külügyi államtitkár például nem sokkal korábban diadalmasan jelentette be, hogy március 15-étől a magyar állampolgárok vízum nélkül léphetnek be a Német Szövetségi Köztársaságba. De 1990 ezen túl is a sosem látott liberalizáció éve volt Magyarország turisztikai kapcsolataiban. Az európai államok többségével ekkor születtek meg a kétoldalú megállapodások a vízummentességről. Igaz, a Párizzsal és Londonnal e tárgyban kötött megállapodást már az Antall József vezette kormány jelenthette be. Abban az évben több mint kétszeresére (1993 végéig pedig négyszeresére) nőtt a külön pecsét nélkül látogatható államok száma.
A későbbiekben elsősorban az évtizedekig szabadon látogatható országokkal vált döcögőssé a viszony. 1995 nyarán Horn mint miniszterelnök egy tévéinterjúban – az említett csehszlovák tervekhez hasonlóan, ezúttal a feketegazdaság visszaszorítására és a közbiztonság javítására hivatkozva – a Kis-Jugoszláviával, Romániával és Ukrajnával szembeni vízumkényszer bevezetésének tervét vetette fel. Újabb néhány év elteltével aztán ennek épp az ellenkezője okozott fejfájást a magyar döntéshozóknak, amikor az uniós csatlakozás miatt e jelentős magyar kisebbséggel bíró országokkal szemben kellett megszigorítani a határőrizeti szabályokat. Részben a határon túli magyarok könnyebb beutazásáért került terítékre a kettős állampolgárság megadásának gondolata – amit a 2004 decemberében tartott népszavazáson részt vevő állampolgárok szűk többsége támogatott, de a referendum eredménytelen volt. Az EU-taggá válást megelőző évben a csatlakozástól legtávolabb álló két szomszédos állammal, Szerbiával és Ukrajnával sikerült Budapestnek megegyezésre jutnia, hogy a jövőben se követeljenek a magyar beutazóktól vízumot, cserébe az ő állampolgáraik ingyen kapnak a passzusukba magyar pecsétet.
Az uniós határőrizetet tovább egységesítő és szigorító schengeni rendszer 2007-es magyarországi bevezetésével ez az ingyenesség nem maradt tartható, viszont a magyarságukat a konzulátusokon igazolók számára a magyar állam visszatéríti a vízumdíjat. A horvát állampolgárok – külön lepecsételendő betétlappal – továbbra is személyi igazolvánnyal jöhetnek át a határon. 2009 végén egyébként az unió Montenegró és Macedónia mellett Szerbiának is vízummentességet adott, a következő körben ezt Bosznia és Albánia kaphatja meg. Eközben a magyarok számára a világ közel fele, 87 ország szabadon látogatható, Európa mellett ilyen az Atlanti-óceán – sokáig hiába ostromolt – túlpartja, Észak- és szinte egész Dél-Amerika.
