Az időközi választásokra jellemző alacsony részvétel mellett lezajlott hétvégi önkormányzati voksolásokból három – a Terézvárosban, Mezőtúron és Körmenden – a Fidesz jelöltjének a győzelmét hozta, Albertirsán és Szápáron pedig függetlenek kerültek be a helyi testületbe. A fővárosi VI. kerületben a mostani voksolás nyomán kisebbségbe került a balliberális koalíció, így ott várhatóan kiújulnak az idei költségvetés elfogadásával kapcsolatos viták is. A külképviseleteken már a hétvégén megtartják az országgyűlési választásokat, hogy a szavazólapok beérkezzenek az április 11-ei urnabontásra. A választási szerveknél közel kilencezren jelezték, hogy külföldön szavaznának, a legtöbben Londonban (2039), Dublinban (723) és Brüsszelben (599), Tuniszban viszont csak egyvalaki. A külföldi szavazás összköltsége 170 millió forint, ami jóval olcsóbb lehetett volna internetes lebonyolítás esetén, de ennek módjáról – a Fidesz biztonsági aggályai miatt – a pártok nem tudtak megállapodni.
„Előválasztások”
Az időközi választásokra jellemző alacsony részvétel mellett lezajlott hétvégi önkormányzati voksolásokból három – a...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.