Sokan mondják, hogy a Nemzetközi Valutaalap remek kis válságot fogott ki. Alig három éve számos megfigyelő még úgy gondolta, hogy az IMF felett eljárt az idő, és meg kellene szüntetni. Azóta a válságtól sújtott országok közül már megsegítette Magyarországot, Lettországot, Izlandot, valamint Ukrajnát, és új források tömkelegét bocsátották a rendelkezésére. Az IMF új keletű megbecsültségének egyik magyarázata, hogy olyasfajta intellektuális rugalmasságról tett tanúbizonyságot, ami az ilyen hatalmas és lassú bürokráciák esetében meglehetősen ritka erény. Azzal a javaslattal állt elő például, hogy a jegybankok akár magasabb inflációs célokat is kitűzhetnek maguk elé, ha így elkerülhetik, hogy a nominális kamatszint nullára csökkenjen. Ez a megközelítés kiváltotta a német jegybank, a Deutsche Bundesbank rosszallását, márpedig ez egyértelműen jelzi, hogy az IMF jó úton halad.
Az IMF rugalmas hitelkeretet is létrehozott, amelyből gyorsan és a szokásos szigorú feltételek nélkül kölcsönözhetnek azok az országok, amelyeket önhibájukon kívül tépázott meg a pénzügyi válság. A probléma csupán az, hogy ezt az új lehetőséget kevesen vették igénybe, és nincs közöttük egyetlen ázsiai ország sem. Sok mindent elárul a tény, hogy amikor a Lehman Brothers csődje után Dél-Koreának sürgősen dollárra volt szüksége, akkor is az amerikai Fedtől kölcsönzött, nem pedig a Valutaalaptól. Az 1997–1998-as tapasztalataik után a koreai pénzügyi szakemberek előbb ugranának kútba, mintsem hogy az IMF-hez forduljanak kölcsönért, még ha feltételek nélkül jutnának is hozzá.
A kép tehát nem teljesen rózsás, valamiféle fejlődést azért mégis tapasztalhatunk. Utóbbiért pedig az IMF erős, politikailag agyafúrt vezetését illeti a dicséret. Csakhogy most olyan pletyka kelt szárnyra, miszerint az IMF ügyvezető igazgatója, Dominique Strauss-Kahn otthagyja a szervezetet, hogy a 2012-es francia elnökválasztáson ringbe szálljon Nicolas Sarkozy ellen. „Béna kacsa” vezető viszont a Valutaalap működésének is ártana. Sokak szerint az IMF már most is azért nem szól rá erőteljesebben Európára, hogy miképpen kezelje a görög problémát, mert az ügyvezető igazgató nem kíván belekeveredni az EU belső politikai csatározásaiba.
Ráadásul érdekes fejlemény, hogy az IMF Csu Mint, a kínai jegybank korábbi kormányzóhelyettesét nevezte ki Strauss-Kahn különleges tanácsadójává. Ennek következtében Csu a Valutaalap legbelső vezetésének tagja lesz. Elindultak persze a találgatások, hogy Csu Min neve a következő ügyvezető igazgató kinevezésekor is szóba kerülhet. Éppen itt az ideje már, vélekednek egyesek, hogy nem európai vezető kerüljön az IMF élére. Európa a második világháború óta kizárólagos igényt támaszt ugyanis erre a pozícióra, mert az alku akkoriban úgy szólt, hogy a Világbank elnökét az USA adja, az IMF vezetőjét pedig Európa nevezheti ki (az amerikai politikusok akkor még úgy okoskodtak, hogy a Világbank fontosabb szerepet fog betölteni, mint a Valutaalap).
Csakhogy ma már többpólusú világban élünk, ezt a világot pedig már nem az Atlanti-óceán két partján fekvő gazdaságok uralják. Éppen ezért – hangzik az érvelés – nem is ezeknek a gazdaságoknak kellene meghatározniuk, ki álljon a két Bretton Woods-i intézmény élén. Másik régión van a sor, mondják, s a választásnak egyértelműen Ázsiára, a legdinamikusabban fejlődő, feltörekvő piacra kell esnie, hiszen a világgazdaság súlypontja is egyre inkább e kontinensre tevődik át. Az ázsiai vezetők pedig nyilván úgy gondolják, hogy az 1997–1998-as katasztrofális „segítségnyújtás” után csak ázsiai ügyvezető igazgató tudná meggyőzni őket arról, hogy ismét együttműködjenek a Valutaalappal.
Ez a gondolkodásmód helytelen. Az IMF-nek a múltban is éppen a befelé fordulás és az elszámoltathatóság hiánya volt a legnagyobb baja. A Valutaalap csak akkor lesz nyitott az új eszmékre, ha a legalkalmasabb embert választják meg az élére. A benne részvényes kormányok pedig csak akkor kérhetnek számon bármit a vezetésen, ha az első számú poszt nem egyetlen régió hitbizománya. A következő igazgatót éppen ezért érdemei, nem pedig nemzeti hovatartozása alapján kell kiválasztani. Hirdessen az IMF nyílt versenyt a posztra, és a legjobb jelöltet az elképzelései és ötletei alapján válasszák ki. Ázsiában is rengeteg olyan, kellő szakértelemmel bíró gazdasági szakember akad, aki az IMF következő vezetőjeként szóba jöhet. De ne azért válasszunk közülük, mert ázsiaiak.
BARRY EICHENGREEN
(A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora)
© Project Syndicate
