A pápát is elérték a katolikus egyház intézményeiben elkövetett szexuális zaklatások ügyének hullámai, miután nyilvánosságra került, hogy 1996-ban egy amerikai pap kétszáz süketnéma gyereket rontott meg. Bár püspöke levélben értesítette is a Vatikán hittani kongregációjának akkori vezetőjét, Joseph Ratzingert, a mai XVI. Benedeket, ő nem reagált rá. Németországban pedig, még müncheni érsek korában állítólag ugyancsak figyelmen kívül hagyta, hogy egy zaklatás miatt áthelyezett pap továbbra is gyerekekkel foglalkozik. A Vatikán cáfolta, hogy XVI. Benedek tudatosan hallgatta volna el az ügyeket. Hans Küng, a nemzetközi hírű teológus viszont – aki a hatvanas években a tübingeni egyetemen még együtt tanított az általa odahívott Ratzingerrel – azt állította, hogy az egész katolikus egyházon belül éppen a mai pápa az, akinek hivatalból a leginkább tudomással kellett volna bírnia a zaklatásokról. A németországi laikus katolikus szervezetekben csalódást keltett, hogy XVI. Benedek virágvasárnapi prédikációjában csak érintőlegesen foglalkozott az egyháza tekintélyét súlyosan megterhelő botránysorozattal.
Pápabírálat
A pápát is elérték a katolikus egyház intézményeiben elkövetett szexuális zaklatások ügyének hullámai, miután...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.