Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke egyből Szlovákia megtámadását vizionálta, amikor Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje kijelentette egy választógyűlésen, hogy „ha kell, adott esetben népszavazással határmódosítás történhet”, de ehhez szerinte erős hadsereg szükséges. Slota szerint a magyar csapatok már „a folyón való átkelést gyakorolják”, s a Jobbik a magyar hadsereg felhasználásával az országhatárok megváltoztatására törekszik. A pártelnök a szlovák haderő vezetését alkalmatlannak, az állományt pedig harcképtelennek tartja. Slota kijelentéseit reagálásra érdemesnek tartotta Tömböl László, a magyar honvédség vezérkari főnöke, aki szerint természetesen „a magyar hadsereg rendszeresen gyakorolja a folyón való átkelést, de nem látom okát, hogy miért ne gyakorlatoznánk”. Hozzátette: a magyar honvédségnek semmilyen, Szlovákiát érintő tervei nincsenek.
Slota és a folyó
Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke egyből Szlovákia megtámadását vizionálta, amikor Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.