Nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt (március 26-a és 30-a között) a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mértnél (53 százalék), viszont alacsonyabb annál (59 százalék), amit 2006-ban, szintén a választás előtt mutatott ki a Medián. Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy az idei részvételi arány elmarad a négy évvel korábbi 67,8 százaléktól, nem is beszélve a 2002-es 70,5 százalékról. A választási kampány hajrája nem is a részvételi szándékok változásában mutatkozott meg a leginkább, hanem abban, hogy jelentősen csökkent azoknak az aránya, akik nem tudták vagy nem akarták megmondani, melyik pártra szavaznának. Ám a „bizonytalanok” száma így is jóval nagyobb a négy évvel ezelőttinél: akkor 19 volt, most 24 százalék az arányuk.
Mindez elvileg növeli a választási előrejelzés bizonytalanságát, ám most a lényeget, vagyis a választáson győztes párt kilétét tekintve aligha lehetnek kételyeink. Annál is kevésbé, mivel az elmúlt három hétben a pártpreferenciával nem rendelkezők arányának csökkenésével párhuzamosan a leginkább a Fidesz szavazótábora növekedett. Az összes választókorú csaknem fele (47 százalék) voksolna a Fidesz–KDNP közös listára, így a jobboldali ellenzék népszerűsége a tavalyi EP-választás idején mért szintre emelkedett. Akkor ez – meglehetősen alacsony, 36 százalékos részvétel mellett – 56 százalékos listás szavazatarányhoz volt elegendő.
A jelenlegi előrejelzés egyik bizonytalansága éppen abból származhat, hogy a korábbi két parlamenti választásénál feltehetően alacsonyabb részvétel hogyan csapódik le az egyes pártokkal rokonszenvezők táborán belül. Ezzel kapcsolatban fontos fejlemény, hogy hosszú hónapokon keresztül a Fidesz-szavazók nagyobb aktivitást mutattak, mint az MSZP-sek, de az utóbbi hónapokban ebből a szempontból a Fidesz került hátrányba. Elképzelhető, hogy sok választópolgár érzi az idő szelét és a többségi véleményhez csapódva a Fidesszel szimpatizál, de lefutottnak látván a meccset végül mégsem megy el szavazni. Ez annál is inkább így lehet, mivel a választók 86 százaléka valószínűsíti a párt győzelmét, a Fidesz-szavazók körében pedig gyakorlatilag mindenki erre készül.D
e még ha a Fidesszel rokonszenvezők egy része otthon maradna is, az sem igazán veszélyeztetné, hogy a párt megszerezze a parlamenti helyek kétharmadát. Mint köztudott, a magyar választási rendszer bonyolultsága és a két választási forduló közötti véleményváltozások kiszámíthatatlansága miatt nem egyszerű megmondani, hogy a közvélemény-kutatások által mért országos támogatottság milyen parlamenti arányokat jelenthet. A mandátumszámítás egy sor feltételezésen alapul, például azon, hogy az egyes pártok most is azokon a településeken fognak az átlagnál jobban vagy éppen rosszabbul szerepelni, mint korábban. Ez azért fontos, mert ennek alapján lehet az országos adatokból megbecsülni, hogy milyen eredmény várható az egyes megyékben, illetve az egyéni választókerületekben.
A Fidesz és az MSZP esetében a 2006-os eredmény, a Jobbiknál a tavalyi EP-választás lehet a kiindulási alap, de bonyolítja a helyzetet, hogy a radikális párt kiugró eredményt ért el azokon a településeken, ahol nagyon alacsony volt a részvétel – a tavalyi területi eloszlás így könnyen megváltozhat egy jóval nagyobb szavazóközönséget mozgósító voksoláson. (A becslés éppen ezért a Jobbik szavazatainak az összes választópolgárhoz viszonyított arányából indul ki.) Minden bizonytalanság ellenére úgy tűnik, a Fidesz már egy 50 százalék körüli listás eredménnyel megszerezheti az alkotmányos keretek átrajzolásához is elegendő 258 mandátumot. Márpedig a Fidesz–KDNP ennél sokkal jobban áll: a Medián becslése szerint 58 százalékos országos támogatottsággal besöpörné az összes egyéni mandátumot (137-et már az első fordulóban), és 99 mandátumot kapna listáról (ebből 96-ot a területi listákról, hármat az országos kompenzációs listáról.) A Fidesz kétharmada akkor válna kérdésessé, ha az MSZP és a Jobbik együtt legalább 40 százalékot érne el, és legalább még egy párt bejutna az Országgyűlésbe.K
ét héttel a választás előtt erre az LMP-nek nagyobb esélye van, mint az MDF-nek. A Bokros Lajos által fémjelzett pártnak a bejutáshoz körülbelül 5 és fél százalékot kell elérnie azokban a megyékben, ahol rajta van a szavazólapon – hiszen három megyében eleve nem lehet rá szavazni –, ám a támogatottsága jócskán elmarad ettől. Igaz, az MDF a 2004-es és a 2009-es EP-választáson és a 2006-os országgyűlési választáson is úgy kerekedett egy hajszállal az 5 százalékos küszöb fölé, hogy a felmérések többsége ennél valamivel alacsonyabb támogatottságot mutatott. A kis pártok szereplését egyébként általában a tényleges támogatottságuknál alacsonyabbra becsülik az előrejelzések, főleg ha kalkulációjukat a részvételüket biztosra mondók válaszaira alapozzák – a jelek szerint a kis pártok szimpatizánsai nagyobb arányban szavaznak, mint ahogy előtte „ígérik”. A választani tudók körében az LMP 5 százalékon áll, mégpedig úgy, hogy az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta támogatóinak a számát. További növekedési potenciált jelenthet a sokak által feltehetően csak a kampányhajrában ismertté vált tömörülés számára, hogy ez a Fidesz után a legkevésbé elutasított párt, így a „bizonytalanok” egy része akár kizárásos alapon is rá szavazhat.
HANN ENDRE
