Túry Gergely
Nem tükröződött felhőtlen öröm vasárnap éjszaka a győztes Fidesz-vezetők arcán a Vörösmarty téri sajtótájékoztatón, pedig 65 éve nem ért el olyan fölényes sikert egy politikai erő Magyarországon, mint most Orbán Viktorék. A győzelem ugyan „gyors, átütő, megrendítő” erejű lett, ahogy azt az ellenzék vezére korábban remélte, a kétharmados többség megszerzése azonban (már csak az elkezdődött visszaléptetésekre tekintettel is) egyelőre még csak valószínű, de nem tökéletesen biztos. A Fidesz elnöke alighanem már vasárnap a csodára várt, ahogy korábban ő maga nevezte a parlamenti teljhatalomhoz szükséges, 66,6 százalék fölötti mandátumtöbbséget, ám az első fordulós csodához a besöpört 52,7 százalék helyett 55-56 százalékos listás eredményre lett volna szükség. A fegyelmezetten leplezni próbált csöppnyi csalódottságot nyilván az váltotta ki, hogy a közvélemény-kutatók által „ígért” 57-58 százaléknyi szavazatnál a fiataldemokraták végül mintegy 200 ezerrel kevesebbet kaptak, miközben a riválisok egy-két százalékkal túlteljesítették a prognózisokat.
A „több mint forradalomra” tehát, ahogy Orbán nevezte korábban az átütő sikert– vélhetően jövő vasárnapig – még várni kell. A választás előtt több ízben is a történelem vőlegényeként szónokló leendő kormányfő szóhasználata szerint 2,7 millió szavazó randevúzott vasárnap a Fidesszel. Az előzetesen reméltnél valamivel szerényebb eredmény ellenére a párt földcsuszamlásszerű győzelme nemzetközi viszonylatban is párját ritkítja: ennél nagyobb arányú siker nem sok akadt a háború óta az Európai Unió mai államaiban (lásd táblázatunkat). A rendszerváltás indulásakor, 1990-ben az MDF, az SZDSZ és az MSZP együttesen kapott szinte ugyanannyi voksot, mint most a Fidesz vezette formáció.
A 2006-os választáshoz képest a fiataldemokraták minden egyes körzetben növelni tudták szavazóik számát, éspedig átlagosan 10-15 százalékkal. Csak három olyan megye maradt – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok –, ahol a győztesek nem voltak képesek a voksok túlnyomó részét megszerezni. Ebben az egymással szomszédos kelet-közép-magyarországi térségben, ahol a cigányság aránya köztudottan magas, voltaképpen az országos átlagánál is eredményesebben szereplő (itt 24–27 százalékos eredményt elérő) Jobbik akadályozta meg Orbán pártjának abszolút többségét. Ugyanez fordítva is igaz: a narancssárgák ott voltak képesek 60 százalék körüli eredményt besöpörni (Vas, Békés, Győr-Moson-Sopron, Somogy), ahol Vona Gáborék halványabban muzsikáltak. Ennek kapcsán egyébként az is feltűnő, hogy a fiataldemokratákat a „gárdapárt” az elmúlt tíz hónapban lényegében betolta a politikai centrumba. A következő évek egyik alapkérdése épp az lehet, hogy Orbán meg akarja-e tartani e középpárti pozíciót, vagy régi álmát fel nem adva inkább a teljes jobboldal fölött igyekszik majd megszerezni az ellenőrzést – lemondva akár a középpárti szavazók egy részéről is.
A Csak a Fidesz! jelszó a hétvégén szinte hézagmentesen működött. Orbán néppártjának egyéni jelöltjeire legalábbis szinte ugyanannyian voksoltak (2,732 millióan), mint a területi listáira (2,705 millió). A két jobboldali párt hívei – úgy tűnik – valóban vagy csak a Fideszt vagy a Jobbikot támogatták mindkét szavazatukkal.
Nyolcévi baloldali kormányzás után a szocialista–liberális politikából kiábrándult választók vasárnap több mint 80 százalékos arányban jelentették be igényüket a hatalomváltásra. A jóléti fordulat ígéretével kormányra került MSZP-nek pedig mintha kétszeresen kellett volna bűnhődnie a választók manipulálásával elért 2006-os győzelemért: a párt négy évvel ezelőtti híveinek mintegy 60 százalékát elvesztette. A Gyurcsány Ferenc által 2006-ban áfacsökkentéssel „megvásárolt” szavazatok (amihez törvény formájában további ötéves közteher-mérséklési ígéretek is társultak) végül is csak pirruszi győzelmet hoztak a balközépnek. Az utóbbi 48 hónapból 47-ben a kormány (előbb csak a közvélemény-kutatások alapján, később már közjogi értelemben is) folyamatosan kisebbségben, erkölcsileg amortizálódva működött.
A legnagyobb pofont vasárnap Mesterházy Attiláék Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapták, ahol támogatottságuk 45-ről 15 százalékosra zuhant. Hajdú-Biharban sem volt sokkal jobb a helyzet, ott az eddigi 40-ről 14 százalékra olvadt az MSZP bázisa. A legfájdalmasabb változást ugyanakkor nyilvánvalóan Budapest elvesztése jelenti, ahol az MSZP–Fidesz-párharc 2006-ban még 44:35 százalékos eredményt hozott, most viszont a narancssárgák 46:25-re fordítottak. Két évtized után ez az első alkalom, amikor Orbán pártja képes volt győzni Budapesten.
A vasárnapi kudarc után a szocialisták jobb híján azzal vigasztalódnak, hogy az ellenzék vezető ereje tudtak maradni. Lendvai Ildikó csapata alighanem a Bajnai-kabinet teljesítményének köszönheti, hogy az elmúlt hónapokban nem temette teljesen maga alá a pártot a kampány idején kirobbant korrupciós botrányok sorozata. Az egymást követő letartóztatások, házi őrizetek, bírósági vizsgálatok, szabadságvesztések nyomán ugyanakkor időnként már az a benyomás kezdett kialakulni, hogy Magyarországon az ügyészség nem a parlament, hanem az országgyűlési ellenzék felügyelete alatt működik.
Az elmúlt két ciklusban végül is kiderült, hogy a korszak meghatározó személyisége, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a baloldal nem tudott élni az ajándékba kapott kivételes történelmi pillanat, az EU-csatlakozás adta lehetőségekkel. S habár az MSZP 2006-os programjában még úgy korteskedett, hogy „Itt az ideje, és végre a lehetősége is annak, hogy (...) hazánk az életminőség tekintetében is nyugati országgá váljon”, Magyarország ehelyett Európa egyik beteg embere lett, még ha az utóbbi hónapokban a beteg állapota valamelyest javult is.
Fazekas István
Baloldali kormányzás után eddig szinte mindig csökkent Magyarországon a választópolgárok szavazókedve – most 64 százalékos volt a részvétel –, s megerősödött a radikális jobboldal. 1998-ban a MIÉP jutott be az Országgyűlésbe, most pedig a háromszor olyan erős Jobbik szerzett helyeket Strasbourg után immár a budapesti parlamentben is. A tavalyi EP-választáson még komoly meglepetést okozó „harmadik erő” most (a tavalyi 6 után) már 8 megyében futott be az MSZP előtt, amely csak Pest megyében volt képes vasárnap revánsot venni a tavalyi vereségért. A központi régiót és Csongrádot leszámítva Kelet-Magyarországon hétfőtől egyértelműen Vonáék számítanak a második legbefolyásosabb pártalakulatnak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében például 6, Borsodban 8, Szabolcsban 9 százalékpontos az előnyük a hét végén megbukott kormánypárttal szemben. A Jobbik diadalmenete mindeközben a Dunántúlon is elkezdődött. Zalában, ha csak 98 vokssal is, de ugyancsak megelőzték az MSZP-t. A Jobbik ráadásul, ahol gyenge, voltaképpen ott is meglehetősen erős: a nyugat-magyarországi megyékben most 12–17 százalékon áll, ami egy–három százalékpontos javulást jelent 2009 júniusához képest.
Végel Dániel
A legitimitás és az illegitimitás határán egyensúlyozó „friss erőt” Budapesten azonban váratlanul térdre kényszerítette a még frissebb Lehet Más a Politika (LMP), amely a fővárosban 120 ezer támogatót tudhat maga mögött, szemben a Jobbik 102 ezer hívével. Az LMP a hét végén maga is történelmet írt: Schiffer Andrásék az elsők, akik környezetvédő programmal be tudtak jutni itthon a T. Házba. Ilyesmire Kelet-Európában még csak kétszer, Csehországban és Szlovéniában volt példa. A romlatlan amatőröknek tetsző volt védegyletesek szerencsésen használták ki azt a kivételes pillanatot, amikor a rendszerváltás két meghatározó szereplője, az SZDSZ és az MDF gyakorlatilag megsemmisült, maga mögött hagyva több százezer tanácstalan szavazót. A rendszerváltást végrehajtó hat egykori országgyűlési párt közül a három legkisebb lesz ott tehát az új parlamentben. Pontosabb azonban két és felet említeni. Az MSZP és a Fidesz mellett az utóbbi szatellitjeként jutott be megint a képviselőházba (mintegy két tucat képviselővel) a KDNP is, amely voltaképpen az Orbán-párt egyik belső frakciójának tekinthető.
BABUS ENDRE
