Kulcsár Attila a bíróságon
Túry Gergely
Hamarosan ismét valamelyik fővárosi Duna-parti szálloda napfényes teraszán villanthatja meg pénzügyi zsenijét Kulcsár Attila, a K&H bankcsoport egykori sztárbrókere, ha az ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla május 6-án úgy dönt: megalapozatlannak tartja a brókert 23 milliárd forint elsikkasztásáért 8 évi börtönre kárhoztató Fővárosi Bíróság ítéletét, és megismételteti az elsőfokú eljárást. A verdikt 2008. augusztus végi kihirdetéséről bilincsben elvitt Kulcsárt ugyanis nyilván kiengednék a hűvösből, ha újabb, többéves bírósági hercehurca várna rá. A 2003 nyara óta húzódó büntetőügy ilyen megnyújtása biztosan nem tenne jót az igazságszolgáltatás presztízsének, s erősítené azt a vélekedést, hogy a jó kapcsolatokkal bíró ügyeskedők úgyis mindent megúsznak.
A Fellebbviteli Főügyészség szerint Varga Zoltán bíró 930 oldalas elsőfokú ítéletében olyan súlyos eljárási hibák vannak, amelyeket másodfokon képtelenség kijavítani. Nem tisztázta például a per, hogyan pótolhatta vissza 2003 nyarán egyes ügyfelei – korábban általa kiürített – számlájára a pénzt az akkor már kirúgott Kulcsár. A tényállásokat hiányosnak, a bizonyítékokat semmitmondónak, nem meggyőzőnek tartják az ügyészek, ezért megkérdőjelezik a Kulcsárék által elkövetett alapbűncselekmény minősítését, mondván: úgy tűnik, nem is sikkasztásról, hanem csalásról van szó. Csakhogy a Fővárosi Főügyészség eredeti vádirata sikkasztásról szólt, és ennek megfelelően vonultatta fel a nyomozás során felderített tényeket, bizonyítékokat, amelyekhez a bíróságnak ragaszkodnia kellett. Ha a vádhatóság csalásért akarja elítéltetni Kulcsárt és társait, akkor ehhez egy vadonatúj, a csalás törvényes „kellékeit” tartalmazó vádiratot kell szerkesztenie. Ezzel pedig saját szervezete szakmai felkészültségét kérdőjelezi meg, hiszen aligha életszerű, hogy a nyomozást mindvégig szoros pórázon tartó ügyészek hét év után egyszer csak észbe kapnak: egy másik bűncselekmény miatt kellett volna vádat emelniük.
Ráadásul a Kulcsár-ügy kezdetekor éppen az elsőfokú verdiktet az ítélőtábla múlt csütörtöki tárgyalásán nyilvánosan ízekre szedő fellebbviteli főügyész, Sódor István vezette az általa most kínos helyzetbe hozott Fővárosi Főügyészséget. A szervezetet jelenleg navigáló Ihász Sándor pedig akkoriban többször részt vett a vallomást kizárólag az ügyészségen tevő Kulcsár kihallgatásain. Rossz nyelvek szerint e furcsa helyzet hátterében a két ügyészi szervezet vezetése közt – vélhetően a legfőbb ügyész posztjának közelgő megüresedése miatt – éleződő ellentét állhat.
A hasonló súlyú büntetést maga után vonó sikkasztás és a csalás között az a fő különbség, hogy a sikkasztó a sajátjaként használja a mások által rábízott pénzt, míg a csaló másokat tévedésbe ejtve jut illetéktelen vagyonhoz. A fellebbviteli ügyészek azért vélik úgy, hogy Kulcsár csalt, mert az ügyfelek nem rá, hanem a K&H bankcsoportra bízták a pénzüket. Csakhogy minden pénzintézetnél vagy brókerháznál erre felhatalmazott emberek kezelik a kliensek vagyonát, igaz, nem mindennapos gyakorlat, hogy alkalmasságukat fénymásolóval készített érettségi bizonyítvánnyal és brókervizsgával igazolják, s az sem, hogy a bankvezető szinte korlátlan mozgásteret biztosít nekik. A sikkasztó továbbá nem okoz feltétlenül kárt – és ha okoz, akkor sem ettől függ a büntetése –, míg a csalásnál tisztázni kell a kár összegét, amelynek megtérítése lényeges enyhítő momentum lehet.
Rejtő E. Tibor a tárgyalóteremben
Túry Gergely
A vádat eredetileg benyújtó Fővárosi Főügyészség viszont épp azért nem tartja jónak az elsőfokú ítéletet, mert szerinte súlyosabb büntetéseket kellett volna kiszabni. Letöltendő börtönbüntetést tartana indokoltnak például a sikkasztásért másfél évre, hároméves felfüggesztéssel elítélt Forró Tamás egykori újságíróra – mai galériatulajdonosra –, a jogosulatlan pénzügyi tevékenységen, pénzmosáson kapott, egy év nyolc hónapra „elmeszelt” Hasan El Abed szír pénzváltót pedig eltiltanák a foglalkozásától. A verdikt legellentmondásosabb részének azonban Rejtő E. Tibor egykori K&H-bankvezető felmentését tartják az ügyészek, elfeledkezve arról, hogy a bankember elítéléséhez épp nekik kellett volna több muníciót szolgáltatniuk a bíróságnak.
Míg azonban egy megismételt, csalásra kihegyezett eljárásban korántsem biztos, hogy súlyosabb ítéletek születnének, az első fokot a szokásos módon felülbíráló, a sikkasztás „talaján” maradó másodfokú eljárásban erre nagyobb lenne az esély. Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője a HVG-nek elmondta: ha véletlenül új elsőfokú tárgyalás lesz, az erre kijelölt bírónak még akkor is hónapokra lesz szüksége, hogy felkészüljön a 150 ezer oldalas irattengerből, ha semmilyen más ügyet nem kap. Noha a megismételt procedúrában valószínűleg nem kell mind a kétszáz tanút még egyszer meghallgatni, a csalás sajátosságai, például a kár szükségszerű kiszámítása miatt új szakértői vizsgálatokra szükség lehet.
Korábban épp ez utóbbit szerette volna elérni Kulcsár Attila, aki védekezését arra építette, hogy „mindössze” 2-3 milliárd forint hiányzik a kasszából, és az is bőven meglenne, ha a bíróság nem hagyta volna ebek harmincadján a Britton-cégcsoportot, amelybe az ügyfelek pénzének jelentős részét, mintegy kockázati tőke gyanánt, beforgatták. Ehhez képest a másodfokú eljárásra új ügyvéddel érkező Kulcsár védője, Nagy Gábor a minap az ATV-ben azt a költői kérdést tette fel, hogy „az ügyfelek 80-85 százaléka figyelembevételével történt-e egyáltalán bűncselekmény”. Ebből úgy tetszik, a bűnösségét eddig csont nélkül elismerő Kulcsár most már úgy véli, ha „csak” az esetek 15-20 százalékában követett el törvénytelenséget, akkor sokkal enyhébb elbírálást érdemel, elfeledkezve arról, hogy így is, úgy is milliárdokról van szó.
Ilyen körülmények között nem kis nyomás alatt kell döntenie a Fővárosi Ítélőtábla Lassó Gábor által vezetett háromfős bírói tanácsának. Kérdés, mérlegelik-e például azt, hogy miközben a Fellebbviteli Főügyészség orvosolhatatlan hibákat ró fel a közel ezeroldalas verdiktjét nyolc hónap alatt leíró Varga Zoltán bírónak, az 58 oldalas, kilenc hónap alatt elkészült ügyészi dolgozat is hemzseg a bakiktól. Többféleképpen szerepel egyes vádlottak neve, szótévesztések folytán értelmetlen mondatok kerültek bele, de akad olyan sor is, amelynek hiányzik a fele. Az egyik legsúlyosabb eljárásjogi kritika az, hogy „a tárgyaló ügyész feljegyzései szerint” nem egyezik szóról szóra a tárgyalóteremben kihirdetett, úgynevezett kisítélet és annak későbbi, írásos változata. Ez önmagában még igaz is, csakhogy a különbségeket nem egy ügyész szubjektív jegyzetei, hanem a bíróság által az ítélethirdetésen készített magnófelvétel alapján szokás megállapítani, amelyet a Fővárosi Bíróság ez esetben át is adott az ügyészeknek.
GYENIS ÁGNES
