Harmincnyolc éves küzdelem járt sikerrel, amikor Derryben a városháza, a Guildhall épületében a hozzátartozók hivatalos írásban olvashatták, hogy 1972-ben ártatlan áldozatok voltak a brit katonák által a véres vasárnapon az északír Derryben lelőtt civil tüntetők. A rokonok a múlt héten már publikálása előtt kezükbe vehették a Saville-bizottság jelentését, amely 12 évig készült, majdnem kétszázmillió fontba került, és több ezer szemtanút hallgattak meg hozzá. Néhány órával később a londoni parlamentben a vizsgálat főbb pontjait ismertetve David Cameron brit kormányfő kijelentette, a lövöldözés indokolatlan és igazolhatatlan volt; majd az egész ország és a kormány nevében bocsánatot kért az 1972-ben történtekért. Drámai és katartikus pillanat volt ez, talán az utolsó mozzanata annak a folyamatnak, amely az észak-írországi polgárháborús évtizedek után békét hozott a tartománynak.
Tömegoszlató katonák a véres vasárnapon
AP
A konzervatív miniszterelnök bocsánatkérését voltaképpen még a munkáspárti előd, Tony Blair készítette elő. Az 1998-ban kötött nagypénteki egyezmény kényszerítette együttműködésre az addigi szemben állókat. Akkor a szélsőségesek mindkét oldalon letették a fegyvert, a sorozatos merényleteiről hírhedt IRA, az északír katolikusok félkatonai csoportja feloszlott, a tartomány pedig jelentős autonómiát és önálló parlamentet kapott. Kormányában ma együtt ülnek az egykori politikai ellenfelek. A briteknek nem kell már az IRA pokolgépeitől rettegniük.
Ebből a buktatókkal teli folyamatból nagyon sokat tanult az egész ország, türelmet, megértést, kompromisszumkeresést. 38 évvel a történtek után minden jel szerint végre nem lesz már tabutéma az 1972. január 30-ai véres vasárnap sem. Akkor 13 ember meghalt, nagyon sokan megsérültek. Ez volt a The Troubles (A bajok) – vagyis a leginkább katolikus–protestáns ellenségeskedésként elkönyvelt időszak – talán legsúlyosabb incidense. Azon a vasárnapon az egyik akkori katonai parancsnok szerint a felvonulók fegyvertelenek voltak ugyan, ám a környező házakból több lövést is leadtak a katonákra. Szerinte az IRA szándékosan provokálta őket. A katonák rossz döntése, azazhogy tüzet nyitottak, számos áldozatot követelt, súlyosbította a konfliktust, és talán évtizedekkel késleltette a békét.
Lord Saville bizottsága előtt a legtöbb tanú azt vallotta, hogy a tüntetőknél nem volt fegyver, és a vizsgálat végül arra a megállapításra jutott, hogy a katonák jogtalanul lőttek. Míg a hozzátartozóknak megnyugvás, hogy kimondták szeretteik ártatlanságát, mások rámutatnak, ma már lehetetlen pontosan fényt deríteni a történtekre. Annál is kevésbé, mert Észak-Írországban akkoriban a rendfenntartók minden sarkon orvlövészekre számíthattak, az IRA terrorakcióinak célpontjai voltak. Ezekben az évtizedekben több száz brit katona vesztette életét Észak-Írországban. Nem véletlen, hogy az egyik legismertebb brit katonai vezető, Sir Michael Rose tábornok, az ENSZ boszniai erőinek volt parancsnoka, aki 1972-ben épp Észak-Írországban szolgált, igen kritikus hangú cikkben vette védelmébe őket. „Azokat a katonákat, akik elhozták a békét Észak-Írországba, most a vizsgálat nyomán szinte bűnözőkként kezelik, míg korábbi terroristák, mint Martin McGuinness és Gerry Adams, akik mindent megtettek, hogy a békét megakadályozzák, most miniszterként tündökölhetnek” – árnyalja a képet a tábornok.
Belfastban egyértelműen pozitívan fogadták a Saville-vizsgálatot, Londonból nézve viszont a jelentés komoly kételyeket is ébreszt, már azzal is, hogy egyetlen elszigetelt incidenst vizsgál, az időszak szélesebb összefüggéseiből kiragadva. „Nem lehet helyes kizárólag a fegyveres erőket felelősségre vonni a végzetes hibákért, miközben a politikai döntéseket meghozó miniszterek nyugodtan írják a memoárjukat, másokat okolva e hibák elkövetéséért” – írja elemzésében Anne McElvoy külpolitikai újságíró, és azt is megkérdi: hol a másik oldal igazsága? Például azé az öt emberé, akik az IRA által 1984-ben a dél-angliai Brightonban elkövetett – Margaret Thatcher miniszterelnöknek szánt, és kis híján őt is megölő – bombamerényletben haltak meg. „Amellett, hogy a véres vasárnap áldozataira gondolunk, ne feledkezzünk meg azokról a családokról sem, amelyeknek fiai a brit hadsereg katonájaként haltak meg, miközben Észak-Írországot védték saját szélsőségeseitől. És gondoljunk az IRA számos civil áldozatára is, akiknek az igazsága sohasem fog kiderülni. Gyászoljuk meg a véres vasárnapot, de kételkedjünk, ha valaki egyértelmű igazságot hirdet erről a napról” – zárja elemzését Anne McElvoy.
Amikor a Saville-jelentés jogszerűtlennek mondja a biztonsági erők fellépését, utat nyit annak, hogy az áldozatok hozzátartozói akár bírósághoz is forduljanak további elégtételért. Bár egyes hírek szerint néhány család valóban jogi lépéseket fontolgat, minden jel arra utal, hogy az igazság kimondása volt a legfontosabb, és Derry lakói nem pereskedést, hanem megbékélést akarnak. Valószínűnek látszik az is, hogy az ügyészség – bár most vizsgálatot indított – nem fogja indokoltnak tartani a tüzet nyitó katonák vagy parancsnokaik elmarasztalását. „Ez a beszámoló összekovácsol minket, erősebbek leszünk tőle. Mi békét akarunk. Le kell zárni a múltat, és továbblépni” – mondta a BBC politikai háttérműsorának egy északír képviselőnő, aki egy szélsőséges csoport tagjaként maga is bő tíz évet ült börtönben annak idején.
A közhangulatot leginkább talán az egyik legnépszerűbb brit lap, az Evening Standard vezércikke fogalmazta meg: „A további perek ilyen sokkal a történtek után az ügyvédeken kívül senki más érdekeit nem szolgálnák, kártérítésről beszélni pedig méltatlan volna. Ugyanakkor nem értünk egyet a volt munkáspárti északír miniszter, Shaun Woodard javaslatával sem, hogy a következő öt évben A bajok időszakának valamennyi sérelmét vizsgálják ki. Egy ilyen vizsgálat nagyon költséges lenne, ráadásul egyenlőségjelet tenne a szélsőséges csoportok tagjai és áldozatai közé. David Cameron bátor és előremutató bocsánatkérésének elégnek kell lennie ahhoz, hogy minden további vizsgálat követelését csírájában elfojtsa. Itt az ideje, hogy továbblépjünk.”
TÓTH VALI / LONDON
