MTI/Kollányi Péter
Tanú volt. Legismertebb filmszerepében, Pelikán József gátőrként csakúgy, mint a színház- és politikatörténetben (merthogy az utolsó kádári parlamenti ciklusban még képviselőt is játszott). A Belvárosi Színház színpadán 1946-ban Rómeóként berobbant, a kortársi emlékezet szerint izzó szemű, bársonyos orgánumú Kállai Ferencet a legmegbízhatóbb és legterhelhetőbb színészek között tartották számon. A főiskolai tanulmányait első sikerei után megszakító teátristát 1948-ban szerződtette a Nemzeti Színház. Ott aztán fél évszázadon át emlékezetes és feledhető szerepekben egyaránt bizonyította önjellemzése szerinti „sorsérdekelt” attitűdjét, vagyis azt, hogy alakításai nyomán a nézőt a bemutatott történeten túl a szereplő egész életsorsa kezdje érdekelni. A Kossuth-díjjal és a Nemzet Színésze elismeréssel is visszaigazolt Kállai megszámlálhatatlan színpadi szerepe közül a nekrológírók Tartuffe-jét, Dantonját, Falstaffját és Csurka István Döglött aknák című komédiájának társfőszerepét emelték ki, mintegy 80 filmszerepe közül pedig (a kihagyhatatlan A tanún kívül) a Katonazene snájdig és velejéig romlott huszártisztjét idézték föl.
