AP/ Thierry Charlier
Hazájában a nikkel, Brüsszelben az acél jelzőt érdemelte ki keménységével a holland Neelie Kroes, az Európai Bizottság (EB) digitális ügyekért felelős tagja, akiben – biztosi előéletét ismerve – kemény tárgyalópartnerre talált a médiatörvényért bírált magyar kormány. A 70 éves Kroes családi örökségként hozta magával a protestáns hajlíthatatlanságot. Rotterdamban született 1941-ben, egy évvel az után, hogy a Hollandiát megszálló német hadsereg rommá bombázta a kikötővárost. Apja a háború végén az amerikai hadseregtől potom pénzért vásárolt teherautókkal indított szállítási vállalkozást, amelyben lányát csak akkor volt hajlandó alkalmazni, miután megszerezte a közgazdasági diplomát a rotterdami Erasmus Egyetemen.
A 24 évesen már közgazdasági doktor Kroes hamar politikai pályára lépett, a családi üzletet öccse vitte tovább. A liberális Szabadság és Demokrácia Néppárt jelöltjeként először a rotterdami városi tanácsba került be, 30 évesen pedig parlamenti képviselővé választották, és hat évre rá kormánytag lett. Az 1980-as években hét éven át a közlekedési tárcát irányította, liberalizációs és privatizációs lépések – például a postai és távközlési monopólium szétválasztása, majd magánosítása – fűződnek a nevéhez, s legfőképp az, hogy a férfiak uralta holland politikai elitbe tucatjával emelt be nőket. 1989-ben az üzleti világba távozott, több mint 20 vállalat igazgatótanácsában fordult meg, társadalmi pozíciókat vállalt, és az egyik közgazdasági magánegyetem rektora is volt.
Mindeközben olyan politikai és gazdasági kapcsolati hálót épített ki Hollandiában, amilyennel kevesen dicsekedhetnek. Ám majdnem ez okozta a vesztét, amikor 2004-ben Hollandia őt delegálta az EB-be, ahol az egyik legfontosabb tárcát, a versenyjogit bízták rá. Európai parlamenti meghallgatásán ugyanis pergőtűz fogadta (különösen a szocialista frakció részéről), mert a képviselők attól tartottak, hogy kesztyűs kézzel bánik majd a piaci pozícióikkal visszaélő vállalatokkal. Ráadásul a sajtó kiderítette, hogy a 2001-ben másodszor is elvált, egygyermekes Kroes volt élettársát pénzügyi csaláson kapták. Meghökkenést keltett az is, hogy hadilábon áll az angol nyelvvel. Végül csak úgy kapott megerősítést, hogy – az EB történetében példátlanul – vállalta, hogy biztosi karrierje után nem tér vissza az üzleti világba, ha pedig versenyjogi ügyekben olyan területen kell döntést hoznia, ahol igazgatótanácsi tagként megfordult, ideiglenesen más veszi át a feladatát.
A mondandóját előszeretettel holland közmondásokkal fűszerező Kroes alaposan rácáfolt a kétkedőkre, elődjénél, az olasz Mario Montinál is keményebb biztossá vált. Rekordbírságot szabott ki például az amerikai Microsoftra és Intelre, megleckéztette Nicolas Sarkozy francia államfőt és Michael O'Learyt, az ír Ryanair fapados légitársaság szókimondó vezetőjét, megütközött Németországgal a Volkswagen-törvény ügyében, fúziós terveket torpedózott meg és kartelleket számolt fel, nagy büntetéseket szabott ki. Biztosként is célzottan emelt be nőket magas pozíciókba. Nem tartozik az erősségei közé az azonnali reagálás az újságírói kérdésekre, kommunikációs hiányosságai többször is zavarba hozták. Egy washingtoni sajtótájékoztatón például összekeverte a megbeszélt kérdésekre a stábja által írt válaszokat. Az első Barroso-bizottság mandátumának lejárta után sokan úgy hitték, fiát és időközben megszületett unokáját követve elmegy nagymamának Amerikába, de végül szerepet vállalt az új testületben is, ahol a kevésbé fontosnak tekintett pozícióját alelnöki poszttal kompenzálták.
