AP/ Ashwini Bhatia
Már hat éve sem engedték be Tibetbe Lobszang Szengajt, az amerikai Harvard Egyetem jogi karának oktatóját, hogy a leghíresebb lámakolostorban gyertyát gyújtson egy évvel korábban elhunyt apja emlékére. Most pedig Pekingben hivatalosan is hazaáruló szakadár politikai klikk vezetőjének minősítették, miután a 30 országban élő 130 ezres tibeti száműzött közösség választásra jogosult tagjai megszavazták az emigráns kormány miniszterelnökének (kalon tripa). E poszton az újjászületett lámának tekintett, két ötéves mandátumának kitöltésével automatikusan leköszönő Szamdong Rinpocse szerepét veszi át. Augusztusi hivatalba lépésével világi utódja is lesz a politikai szerepvállalástól visszavonuló 14. dalai lámának, a Nobel-békedíjjal kitüntetett, 75 éves Tendzin Gyacónak, aki vallási vezetői pozícióját a haláláig megőrzi.
Az új kalon tripa 1968-ban az indiai Dardzsiling városa melletti tibeti menekülttáborban született, és soha nem járt ősei földjén. Apja a kínai megszállók elleni küzdelem egyik központjában, a kelet-tibeti Litangban volt szerzetes, majd a kolostor elfoglalása után a fővárosba, Lhászába menekült, ahol az ellenállás hadianyag-ellátásért felelős vezetője lett, az elbukott 1959-es felkelést követően pedig feleségével együtt, a dalai lámát követve, Indiában talált menedékre. Az alig félhektáros birtokán földműveléssel foglalkozó család szegénységben élt, és Szengaj csak úgy tanulhatott a tibeti menekültek bentlakásos középiskolájában, hogy apja a három tehénből egyet eladott. Szengaj a nyári vakációk idején mindig hazatért, hogy segítsen családjának fát gyűjteni télre és füvet kaszálni a maradék jószágnak.
Szorgalmas diák volt, Újdelhiben a jogi kart is elvégezte, majd 1995-ben Fulbright-ösztöndíjjal a Harvardra került. Diplomamunkájának témájául a tibeti kérdést választotta, amerikai doktori disszertációját pedig az emigráns kormány működéséről írta. Kutatóként szakterülete a nemzetközi és az alkotmányjog, illetve a konfliktuskezelés, és ő az első tibeti, aki harvardi jogi doktorátust szerzett. Politikai nézeteiben a Tibetnek függetlenséget követelő radikalizmustól jutott el a dalai láma által vallott, a Kínán belüli autonómiával megelégedő középutas álláspontig, amit a várakozások szerint emigráns miniszterelnökként is képviselni fog. Tizennégy évesen még tüntetett a kínai megszállás ellen, és fiatalon a függetlenségpárti – Peking által terroristának bélyegzett, és a 2008-as lhászai zavargások szervezőjének minősített – emigráns Tibeti Ifjúsági Kongresszus tagja, majd egyik vezetője lett. Az USA-ban élve viszont a békés megoldásokat keresi, 2003-ban a Harvardon 35 kínai tudóst ültetett egy asztalhoz a dalai lámával, két éve pedig több száz kínai diák és professzor találkozóját szervezte meg Massachusettsben a tibeti vallási vezetővel.
Az amerikanizálódott, az USA-ban családot alapított Szengaj nemcsak új generációt képvisel a tibeti emigráció vezetésében, stílusváltást is hozhat. A kampányban két riválisával együtt járta sorra az Indiában élő nagyobb, illetve több más országban lévő kisebb tibeti közösségeket, és velük ellentétben, a hagyományokkal is szakítva kifejezte: kalon tripa akar lenni, hogy népe boldogulásáért dolgozhasson, és nem egyszerűen a sors által rátestált kötelezettségnek érezné a feladatot, ha megválasztják. A tapasztalatlanságára – soha nem vett részt az emigráns szervezetek munkájában – és fiatalságára irányuló kérdéseket pedig azzal verte vissza, hogy Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit kormányfő is az ő korosztályába tartozik. A washingtoni kongresszus által pénzelt Szabad Ázsia Rádió és több amerikai lap kommentátoraként is feltűnő Szengaj nem kis áldozatot hoz a posztért. A kényelmes amerikai értelmiségi létet hagyja ott a hétfős dharamszalai emigráns kormány irányításáért, aminek e világi fizetsége mindössze havi 400 dollárnak megfelelő összeg.
