„Amerika népe világos üzenetet küldött” – a Facebookon értékelte Barack Obama a republikánusok bukását a félidős választáson

A Demokrata Párt félidős választási győzelméről és jövőbeli feladatairól írt a közösségi média felületein az egykori amerikai elnök.

  • HVG

Az Egyesült Államok 44. elnöke szerint az amerikai emberek „olyan politikát akarnak, amely összeköti, nem pedig megosztja őket, és olyan vezetőket, akik kézzelfogható megoldásokat kínálnak az előttük álló kihívásokra.”

Obama méltatta a szerinte különböző háttérrel és politikai nézetekkel, mégis közös értékekkel rendelkező demokrata jelölteket, valamint köszönetet mondott annak a több ezer választási tisztviselőnek és mindkét párt önkénteseinek, akik részt vettek a félidős választás lebonyolításában.

A Trump-kormányzat két utolsó évéről Obama azt írta: „most az a dolgunk, hogy feltűrjük az ingujjunkat, változást érjünk el mindenütt, ahol erre lehetőségünk van, megakadályozzuk a további károkozást, és megalapozzuk a jövőt”.

A választás percről percre tudósításban követjük:

Tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – élő közvetítés az amerikai félidős választásokról

A mostani félidős választásokon minden a demokratáknak kedvez, láthatóan az amerikaiak nem támogatják tovább Donald Trump politikáját és inkább úgy döntöttek, hogy átadják a Képviselőházban és a Szenátusban is a többséget a demokratáknak. A választások folyamán az is kiderült, hogy a kormánypárton még a választókerületek átrajzolása sem segített, hiszen a legfontosabb átalakított kerületekben is kikaptak.

Hozzászólások