Hosszú évekig szégyellte, hogy az ötvenes évek végén igent mondott a beszervezésre, a Pál fedőnéven jelentő Korniss rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
„Ez életem legnehezebb interjúja, mert szégyenemről kell vallanom. (…) Elsüllyesztettem magamban a történetet, azt gondoltam, jelentéktelensége miatt talán már emléke sincs az egésznek az archívumokban” – így kezdte Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus, aki ügynökmúltjáról beszélt a VálaszOnline-nak adott interjújában.
Kornisst egyetemista korában szervezték be 1957-ben, ennek előzménye, hogy másodéves joghallgatóként részt vett 1956-ban a felvonulásokon. „Október 25-én a Parlament előtti sortűznél horzsolt egy golyó, de nem sérültem meg. Gondolom, ezeknek a tüntetéseknek is lehetett szerepe abban, hogy végül bevittek” – emlékszik vissza. Összesen kétszer tartóztatták le, a második alkalommal már megtörtént a beszervezés, Korniss azt mondja, rettegett attól, hogy hosszú évekre börtönbe kerül, ezért lett ügynök.
A találkozók olyanok voltak, mint egy rossz krimi. Presszóban találkoztam a tartótiszttel, egy Népszabadságba kellett tennem az általam megírt jelentést és átadni neki.
meséli Korniss, hozzátéve, hogy már nem is emlékszik, miről kellett beszámolnia. Ekkoriban segédmunkásként dolgozott, az egyetemről pedig kirúgták. Kis szünet következett az ügynöki tevékenységében, majd, amikor bekerült a Nők Lapjához fotósként, újra megkeresték az állambiztonság emberei. „De akkor teljesen más volt már a hangnem (…) 1963-ban megszületett az amnesztia, a Kádár-rendszer konszolidálódni kezdett” – emlékezett vissza. Állítása szerint viszont végül nem kellett jelentenie, békén hagyták, mindezt a Nők Lapja főszerkesztőjének személyével indokolja. „A helyzet megítéléséhez tudni kell, hogy Németi Irén hithű kommunista volt, kiváló kapcsolatokkal, pártközponti múlttal. Elég erősnek bizonyult, hogy ”pettyes múltú„ embereket vegyen fel és védjen meg.”
Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és fél ezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lehetnek családok, amelyek most szembesülnek a felkavaró múlttal.
Hatos kartonja szerint a III/III-as csoportfőnökség „alkalmatlanság” miatt 1966-ban kizárta a hálózatból. Munkadossziéját nem sokkal később a többi, állambiztonsági szempontból már érdektelen irathoz hasonlóan megsemmisítették és esetében hiányzik a beszervezési dosszié is. 1967-től sokat járt Erdélybe, majd Nyugatra is utazhatott, de a hírszerzés emberei nem jelentkeztek többet nála. „Utoljára 1963-ban találkoztam az állambiztonság embereivel, de mint a hatos kartonomról megtudtam, csak 1966-ban zártak ki a hálózatból. A lényeg azonban az, hogy amikor 1967-ben először eljutottam Székre fotózni, már semmilyen kapcsolatban nem álltam a titkosrendőrséggel” – mondta.
Az ÁVH romjaiból épült fel a Kádár-korszak állambiztonsága, ám a módszerek eltérők voltak: már nem a társadalom totális megfigyelésére törekedtek, és szigorúbb politikai kontroll alatt is működtek, mint a Rákosi-éra mindenható ávósai. Takács Tibor történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójával beszélgettünk.
