Elkerülte a bezárást a fogyatékkal élőket foglalkoztató egyik legjelentősebb intézmény, a Boróka-majorság, amely mintegy száz családnak nyújt segítséget. Az autisták foglalkoztatását, taníttatását és rehabilitációját egységes modell alapján végző, a ferencesek által tíz éve alapított, és azóta is állami pénzek nélkül, a rend által működtetett gyöngyösi Autista Segítő Központ a múlt év végére került végveszélybe (HVG, 2010. december 4.). A munkavállalók továbbfoglalkoztatását azonban egy minapi – a szociális államtitkárság közreműködésével létrejött – egyezség alapján az állami tulajdonú Főkefe Nonprofit Kft. vállalta magára, amely még 20–22 megváltozott munkaképességű ember felvételét is kilátásba helyezte. Ugyanakkor a majorság területén működő lakóotthont, amelynek autista ellátottjai a mezőgazdasági üzem alkalmazottai, továbbra is a rend tartja fenn.
Megmenekült autistafarm
Elkerülte a bezárást a fogyatékkal élőket foglalkoztató egyik legjelentősebb intézmény, a Boróka-majorság, amely...
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.