Kitiltotta az őszi kölni Anuga nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításról a töméses hizlalásból származó liba- és kacsamájat a vásárt rendező Kölnmesse GmbH. A Baromfi Terméktanács (BTT) szerint az intézkedést – amely a tradicionális módszert szintén alkalmazó Franciaországot, Spanyolországot, Belgiumot és Bulgáriát is érinti – szélsőséges állatvédő szervezetek nyomására hozták a szervezők, pedig sérti az áruk szabad áramlásáról és a verseny tisztaságáról szóló uniós rendelkezéseket. A kiállításszervezők azzal indokolták a tiltást, hogy a „harmadik országokból” érkezett termékek bemutatása versenyhátrányt okoz a tömést a németországi tilalom miatt nem alkalmazó hazai termelőknek. Az indokok között szerepelt az is, hogy a szervezők így akarják elkerülni az állatvédő szervezetek akcióit. Az osztrák bejegyzésű Négy Mancs szervezet korábban támadta a magyarországi töméses hizlalást, néhány hete pedig két magyarországi libatelep ellen is feljelentést tett szabálytalan tolltépés miatt.
Libamájtiltás
Kitiltotta az őszi kölni Anuga nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításról a töméses hizlalásból származó liba- és...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.