Az angolai Luanda a legdrágább város a külföldi munkavállalók számára. A Mercer amerikai tanácsadó cég felmérésében a második helyen Tokió végzett, míg a bronzérem a csádi N'Djamenának jutott. Az afrikai országok előkelő helyezésének hátterében az áll, hogy az érintett államokban ritka a megbízható szállás, illetve a jó minőségű élelmiszer. A metropolisok közül a brazíliai Sao Paulo lépett a legtöbbet előre, a tavalyi 21. hely után most a tizediken végzett. A 214 várost érintő tanulmányban elsősorban az élelmiszerek, a közlekedés és a ruházati cikkek árát, illetve a lakásbérleti díjakat összehasonlítva állítják össze a drágasági rangsort. A Mercer szerint az európai városok árszínvonala nem változott jelentős mértékben, a kontinensről három város – Moszkva, Genf és Zürich – került az első tíz közé.
Luanda a legdrágább
Az angolai Luanda a legdrágább város a külföldi munkavállalók számára.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.