Akár százmillió forint uniós támogatástól is eleshet a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosi buszsávmunkálatok késedelme miatt. Az eredeti június 30-ai véghatáridő helyett a BKK friss közlése szerint július 22-én fejeződik be például a XI. kerületi Budaörsi út Gazdagrét alatti szakaszán a buszsáv kialakítása. A 255 millió forintos, sávszélesítést is tartalmazó, 90 százalékban az unió által támogatott munka átvételét mégis korábban, már június közepén megkezdte a BKK. Az unióval kötött szerződés módosítását volt kénytelen kezdeményezni a Városháza egy ehhez kapcsolódó másik beruházás ugyancsak június végi határidejének meghosszabbításáért. A Budaörsi út belső szakaszán és a Hegyalja úton is új buszsávot kíván kialakítani a főváros: a még 2008 végén hozott közgyűlési határozat alapján kiírt közbeszerzési pályázat nyertese, a Siemens 25,5 millió forintért el is végezte a jelzőlámpák összehangolásához szükséges távközlési fejlesztéseket, ám az olykor 10 kilométeres dugók miatt Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére visszaállt a korábbi forgalmi rend, s a BKK most vizsgáltatja, hogyan lehetne előnyben részesíteni a buszközlekedést úgy, hogy ne vesszen el az uniós támogatás.
Fővárosi buszsávzűrök
Akár százmillió forint uniós támogatástól is eleshet a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosi buszsávmunkálatok...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.